Nőnap

Rácz Péter
Nőnap

Hagyni kellett volna.
Nézzen.
Simogasson.
Masszírozzon.
Főzzön kávét. Kavarja meg.
Mossa meg a hátam.
Szeresse a szeplőket a testemen.
A bibircsókokat.
A ragyát. A szájszagomat.
Só foltos, izzadt ruhadarabjaimat.
Növekvő hájamat. Zsíros hajamat.
A lehetetlen nadrágomat.

Én is szeretem őket.

A holtpont

Rácz Péter
A holtpont

Ahol megáll a kéz,
elhal a mozdulat,
pont lesz
a tekintet íve -
oda vár mindannyiunkat:
akinek mutatjuk
és aki mutat
csendet
teremtő teret.
Nem hozzáérni,
látni az ölelő kezet,
jelezni, amit kimetszett,
kivárni, amikor már
nem kirekesztett.
Látni doboz mélyén
a karácsonyfa ezüst gömbjén
nyáron.

már indián

Rácz Péter
már indián

nehéz észrevenni
meg mindig el is felejtem
mint egy évfordulót,
nem mondta senki, hogy
fejben kell tartani,
olyan nehéz, mint nyáron
varjút észrevenni, fejben tartani,
hogy nyáron is van varjú, vak varjúcska,
meg látó, karón ülő,
olyan nehéz olyan verset írni,
mint egy kép, igaz, nem mondta senki,
hogy olyat kell, vagy mint egy fúga
Bachtól, vagy a trombita hangja,
egyáltalán a trombita hangja, vagy
Telemannál ugyanez, egy csík ég,
egy csík tenger, egy csík vár van rajta,
meg egy kutya, fehér kutya,
egynéhány csík,
nem mondta senki, hogy nyáron
nem mondta senki, hogy
észre kell venni,
meg kell különböztetni
a varjút a nem varjútól,
a varjútoll ritkán száll, ritkán hull,
ritkán jár egyedül, ha igen,
az indián

Mézeshetek

Rácz Péter
Mézeshetek

Finom mézeseket árulnak
az éjjelnappaliban,
mondja a szomszédasszony,
az efféle információk kútfője.
Oda amúgy csak éjjel járok,
ha egyáltalán, hiszen nappalra
a nappalboltok nekem
tökéletesen megfelelnek.
Mézeshetek vannak hát a boltikában:
a boldogság - lásd a tartósítószerek
E-regiszterét - tartósnak ígérkezik.
Megyek nászútra is, naná,
megteszem egy szuszra az egészet:
napraforgó tányérjába,
kivájt saszlaszembe
- erjed még, avagy már rothad? -
belefeledkezett darázs.
Arám már édesen alszik,
mire felébred:
mézeshétfő.

Nush

Paul Éluard
Nush

Ami rossz:

Nush hiányzol épp olyan ez
Hirtelen mintha fának hiányoznék az erdő

Nálad nélkül soha nem írtam költeményt
A nyomor a magány
Hideg fürdőjében didergek
Súlyosak a szavak mint a seben a rongyok
Csökönyösek és fösvények a képek
S valami hiányt tükröz minden amit beszélek
Úgy csap rám a jelen mint rejtett kincsre csákány
Egyetlen örömem elütni az időt

Füsttel álarcosan a zöld erdő leégett
Látni sem lehetett a lombot és a lángot
Ó te nagy fekete csillagom távolodsz
Pályád csak puszta pont az én országomé

Ó te világtalan vakká vált látomásom
Oltsd már ki a hazugság visszhangját villogását
Fojtsd el önvádam amiatt hogy élek
S a csókokat miket kapok tedd semmivé.

Ami jó:

Szerelmesem együtt aludtunk
S reggel nevetve keltünk
Együtt minden időben mely életünkre kellett

Egy örökkévalóság
S magam mellett minél tovább láttalak élni
Annál inkább te lettél a hajnal és a nyár

Aludni mélyen és álmodni föntebb
S egymás mellett ébredni föl
Ez az ártatlanság szabálya

És föntebb állni álmainknál
Egy-párrá lenni a reményben
Ez volt a mi gyönyörüségünk

Hogy is lehetett volna egy folyton újuló friss
Világban sejtenünk a telet vagy halálunk
S hinnünk a nagy tavasz vége előtt a sírban

Értelem ketten voltunk oly könnyű testet adni
Neked mint az első tűz pírja alatt az arc
Értelem szabadok voltunk győzelmet értünk.

(Rónay György fordítása)

Nyomdász elvtársaimnak

Paul Éluard
Nyomdász elvtársaimnak

A mesterségünk ugyanegy volt
Látni segíteni az éjben
Látni annyi mint értve tenni
Látni az élet vagy halál

Csak hinni kellett benne hinni
Hogy az embernek van hatalma
Szabadnak lenni lenni jobbnak
Annál mi néki adatott

Vártunk vártunk egy nagy tavaszra
Az élet legteljére vártunk
Mikor a fény vállalja majd
Világ minden terhét magára.

(Somlyó György fordítása)

Veled

Paul Éluard
Veled

Kézben fogom az utcát akár egy poharat
Varázsos fénnyel van tele
Könnyű szavakkal van tele
Oktalan kacajokkal
Ez a világ legszebb gyümölcse

Nádkönnyűek a föl- s lejárók
Távollét-kék mind a madár
Egy sápadt és keskeny leányka
Aki mindig oly gondteli
Ő se várat soká magára

Kicsike hajdanvolt leányka
Ő igazolja álmaim
Ő teljesíti vágyaim
Ő őrzi gyermekkori visszfény
Az utca arany áramát.

(Illyés Gyula fordítása)

Szabadság

Paul Éluard
Szabadság

Kis irkalapjaimra
Padomra és a fákra
Homokra és a hóra
Felírlak én

Minden beírt papírra
Minden üres papírra
Ha nincs hamura kőre
Felírlak én

Ó képek aranyára
Harcosok fegyverére
Királyi koronákra
Felírlak én

Dzsungelre sivatagra
Fészekre rekettyésre
Zengő gyermekkoromra
Felírlak én

Az éj csudáira
Fehér cipó napokra
A mátka évszakokra
Felírlak én

Az elrongyolt egekre
A lápra mely penész nap
S tóra mely eleven hold
Felírlak én

Mezőre láthatárra
Szárnyrakelt madarakra
Árnyak malmaira
Felírlak én

A friss hajnali szélre
Tengerre és hajókra
A tébolyult csucsokra
Felírlak én

A habzó fellegekre
Verítékző viharra
A sűrű unt esőre
Felírlak én

Szikrázó villanásra
Tornyosuló szinekre
A meztelen valóra
Felírlak én

Az ébredő dülőkre
Kitáruló utakra
Szétáradó terekre
Felírlak én

A fényre mely kigyullad
A fényre mely elalszik
Sok régi otthonomra
Felírlak én

Szobámnak a tükörben
Kettészelt gyümölcsére
Ágyam üres héjára
Felírlak én

Nyalánk kis kutyusomra
A fülét hegyezőre
S balog mancsára is
Felírlak én

Ajtóm trambulinjára
Meghitt kis tárgyaimra
Az áldott lángu tűzre
Felírlak én

A nyíló női testre
Baráti homlokokra
És felém tárt kezekre
Felírlak én

Döbbenet ablakára
Figyelmes ajkivekre
A csönd fölé magasan
Felírlak én

Feldúlt rejtekeimre
Ledőlt fároszaimra
Búmnak merő falára
Felírlak én

A vágytalan hiányra
A meztelen magányra
A halál grádicsára
Felírlak én

A boldog gyógyulásra
A szétfoszló veszélyre
S emléktelen reményre
Felírlak én

S ez egy szó erejével
Kezdek el újra élni
Hogy rád ismerjek s neveden
Szólítsalak

Szabadság.

(Somlyó György fordítása)

A magány erénye

Paul Éluard
A magány erénye

Nevén nevezem homlokod
Csukló sírásod csúcsán máglyát rakok belőle
Visszfénynek nevezem a kínt mely úgy hasít
Beléd mint egy selyem kárpitba kardél

Letarollak te mákvirággal
S drága kutakkal teli kert
Gúzsbakötlek az ostorommal

Szívedben nem lakott csak földalatti lidérc
A szemed bogarában csak vér lesz ezután

Szád s kezed nevezem utolsónak nevén
Szád szerterombolt visszhang ólompénz a kezed
Széttöröm zárnyitó rozsdás kulcsaidat

Ha lesz idő mikor végleg meg kell nyugodnom
S el kell felejtenem hogy mégse tudtam győzni
Legalább megismerted gyűlöletem hatalmát.

(Rónay György fordítása)

Fölkelsz

Paul Éluard
Fölkelsz

Fölkelsz és szétsimul a víz
Lefekszel és a víz kitárul

Víz vagy szakadékaitól kitérő
Föld vagy eleven meggyökérző
Melyen minden helyet kap

A zaj sivatagában a csend buborékai a te műved
Szivárvány húrján égi himnuszt dalolsz
Jelen vagy mindenütt miattad nincsen út

Oltáron áldozol időt
Az örök ifjúságnak a fontos lángokénak
Mely fátyolt lök a létre miközben újraszüli

Asszony
Mindég ugyanolyan testet hozol világra
A magadét.

Te vagy maga a hasonlóság.

(Illyés Gyula)

Mindig tiszta szemük

Paul Éluard
Mindig tiszta szemük

Tunya napok, esős napok,
Eltörött tükrök, elveszett tűk napjai,
Tárt tengerek előtt zárt szemek napjai,
Fogság napjai, folyton egyforma lompos órák.

Szellemem az imént lombokon és virágon
Csillant s most meztelen, akár a szerelem,
Felejti hajnalát, fejét lehajtja érte
S hasztalan, engedelmes teste fölé mered.

Pedig a világ legszebb két szemét láttam én,
Ezüst isteneket zafírral a kezükben,
Igaz isteneket, madarakat a földben
S vizekben, láttam őket.

Szárnyuk szárnyam, semmi nem létezik,
Csak röptük, mely nyomoromat lerázza,
Csillagröptük, fénysuhanásuk,
Földröptük és kőrepülésük
Szárnyuk hullámain,

Gondolatom az élet és halál karjain.

(Rónay György fordítása)

Mezítelen igazság

Paul Éluard
Mezítelen igazság

Nincsen szárnya a kétségbeesésnek,
A szerelemnek sincsen,
Se arcuk,
Nem beszélnek,
Nem moccanok,
Rájuk se nézek,
Nem beszélek velük,
De élten élek én is, mint szerelmem és kétségbeesésem.

(Rónay György fordítása)

Itt élni

Paul Éluard
Itt élni

Tüzet raktam, mivel elhagyott az azúr,
Tüzet hogy barátja legyek,
Tüzet hogy belopjam magam a téli éjbe,
Tüzet hogy jobban éljek.

Neki adtam, amit nekem adott a nappal:
Erdőket, ligetet, szőlőket, búzatáblát,
Fészket s madarait, házat és kulcsait,
Rovart, virágokat, irhákat, ünnepet.

Csupán a csattogó lángok zajában éltem,
Melegük puszta illatában;
Hajó voltam amint elsüllyed zárt taván,
Egyetlen elemem volt csak, mint egy halottnak.

(Rónay György fordítása)