Hortobágyi kocsmárosné...

Petőfi Sándor

Hortobágyi kocsmárosné...

Hortobágyi kocsmárosné, angyalom!

Tegyen ide egy üveg bort, hadd iszom;

Debrecentől Nagy-Hortobágy messze van,

Debrecentől Hortobágyig szomjaztam.

Szilaj nótát fütyörésznek a szelek,

Lelkem, testem majd megveszi a hideg:

Tekintsen rám, kocsmárosné violám!

Fölmelegszem kökényszeme sugarán.

Kocsmárosné, hej hol termett a bora?

Savanyú, mint az éretlen vadalma.

Csókolja meg az ajkamat szaporán,

Édes a csók, megédesűl tőle szám.

Szép menyecske... savanyú bor... édes csók...

Az én lábam ide s tova tántorog;

Öleljen meg, kocsmárosné édesem!

Ne várja, míg itt hosszában elesem.

Ej galambom, milyen puha a keble!

Hadd nyugodjam csak egy kicsit fölötte;

Úgyis kemény ágyam lesz az éjszaka,

Messze lakom, nem érek még ma haza.

[Hortobágy, 1842.]

Zivatar

Petőfi Sándor

Zivatar

Mit nekem hab? mit nekem vész?

Én nem félem haragát;

Kebelemnek pusztaságán

Száz sirokko rohan át.

Rajta, gyorsan evezőhöz,

Talpra reszkető legény,

Bár toronnyá nő a hullám,

A túlpartra szállok én.

Köd borong ott, sűrü ködnek

Kétségbarna éjjele,

Lány, temetve mindörökre

Légyen emléked bele;

Mely ez égő szerelemmel

Enyelegve játszhatál,

Mely hüséget esküvél, és

Ah mely mégis megcsalál.

Rajta, bajtárs, csüggedetlen!

Nincsen messze már a part;

Bár izzadva férfiszívvel

Mi kiálljuk a vihart.

Im, mi kép leng a ködéjben?

Bájoló, mint a tavasz,

Szőke fürttel - kék szemekkel -

Hűtelen lány! képed az.

Haj, nélkűle nincsen élet!

Vissza, izzadó legény,

Bár Mátrává nő a hullám,

Vissza - hozzá - szállok én!

[Dunavecse, 1841.]

Elválás

Petőfi Sándor

Elválás

Itt a bucsúperc: válok. - Nem szabad!

Leomlok, a világ kereng velem!

E szenvedés, e szörnyü kín alatt

Hogy nem repedsz meg, égő kebelem?

Nem, én nem hordom többé terhemet,

Habár egy élet rajta függene,

Válj lángszavakká, titkos érezet,

Te szívem pokla, szívem édene.

S ha szólanék is, mit remélhetek?

A sors irántam oly vad, oly kemény;

Oh kárhozat, oh gyilkos képzetek!

Nem gyúl érettem viszonérzemény.

Én távozom, s örökre távozom

Gyötrő titkommal tőled, oh leány!

Vezessen a sors boldog útakon,

Öröm-tavasznak tündér-korszakán.

Legyen pályád mosolygó rózsakert,

És minden óra benne rózsaszál,

S ne tudd, ne tudd, leányka, e levert

Szív-éjjelen hogy csillagom valál!

[Ostffyasszonyfa, 1839.]

Magamról

Abraham Cowley

Magamról

Of Myself

Ó, bár lehetne kincsem oly kevés,

Hogy gáncs ne érjen, s több, hogy megvetés

   Sújtson, s erényemért

Övezzen csendes tisztelet,

Hírtelen, s ne hírhedt legyek.

   Sírt ás a szóbeszéd.

S alkossa ismerősim táborát

Ne számra sok, de csupa jó barát.

Napom a könyvek múlassák csupán,

S halál-nyugodt alvás az éjszakám.

   Házam kunyhó legyen,

Semmint kastély, s kényelmemet

Szolgálja fényűzés helyett.

   Színpompás kertemen

Ősvilág nőjön, s nyújtson oly gyönyört,

Milyet Flaccusnál nem termett a föld.

Így duplázódik életem tere,

Mit ha ki jól fut, kétszer futja be.

   Erőt ad ily öröm,

Ingyen nyert boldog állapot,

Sorsom elé bátran állhatok,

   S mikor az este jön:

"Holnap szikrázón süssön bár napom,

Vagy rejtőzzön: ma éltem" - mondhatom.

(Tábor Eszter fordítása)

Altheához, a börtönből

Richard Lovelace

Altheához, a börtönből

To Althea from Prison

Ha börtönfalaimon át

   Lebeg a szerelem

S nagy szárnyán hozza Altheát,

   Hogy suttogjon velem,

Ha ő csigás hajába font

   S engem rabul ragadt:

A madárka, ha fent csapong,

   Az sincs ilyen szabad.

Ha körbejár a gyors pohár

   S vad árja fölpezseg,

S fejünkre rózsa fonva már,

   Szívünkben hű tüzek,

Ha száraz búnk a borba hal,

   És kortyra korty szalad:

A tengermélyi fürge hal,

   Az sincs ilyen szabad.

Ha mint a hű kenderike,

   Harsányan zengem el,

Amit királyom nagy szive

   S fensége érdemel,

Ha elmondom, hogy égi jó

   S dicsőség, amit ad:

A szél, a tengert borzoló,

   Az sincs ilyen szabad.

Börtönt nem kőkorlátja tesz,

   S a rács se zárka még,

Az ártatlan lelkeknek ez

   Üdítő menedék.

Ha nem tilos a szerelem

   S lelkem enyém marad:

Angyal, ha száll a mennybe fenn,

   Csak az ilyen szabad.

(Vas István fordítása)

Amaranthához, hogy bontsa ki haját

Richard Lovelace

Amaranthához, hogy bontsa ki haját

To Amarantha, That She Would Dishevell Her Haire

   Amarantha, gyöngyalak,

Ne fond be fénylő szép hajad!

   Mint vágyó kezem s szemem,

Repkedjen körül szűntelen.

   Szálljon oly kötetlenül,

Mint a széptevő szél repül,

   Kit nem vonz már Napkelet,

Ha e csábos fészken lehet.

   Mind kitessék, fürtre fürt,

Elrejtve egyiket se tűrd,

   Mint aranyszálú gombolyag,

Kibontva hullámozzanak.

   Födni fényét ne akard,

Másikkal éjbe ne takard;

   Mint napfényes reggelek,

Hívj nappalt, megrázván fejed!

   Szép nap lett! E kis pagony

Árnyán, vágykeltő pázsiton

   Ledőlünk pihenni együtt,

S egymás hevült keblét legyezzük.

   Vetkezvén, hevünk lehűl:

Lent tejszín, tej-fürdő felül;

   S kiszáradván a kutak,

Szemed egy könnycseppel itat,

   Mit az öröm ejte, hogy

Így megcsaltuk a bánatot,

   Vagy a bánaté e könny,

Merthogy mulandó az öröm.

(Tótfalusi István fordítása)

Dal lantra

Sir John Suckling

Dal lantra

A Song to a Lute

Láttál-e már tollpihét

   Pajkos fuvalomban?

Vagy tengeri hajót

   Durvább viharokban?

Figyelted krokodil sírását,

   Avagy róka szunnyadását?

Nézted, mint büszke a páva?,

   Galamb hogy búg, ha ott a párja,

   Buján maga-kellető?

Ó, oly hűtlen, oly hiú, oly hamis, olyan hamis ő!

(Tandori Dezső fordítása)

Ne kérdezd többé

Thomas Carew

Ne kérdezd többé

Ask Me No More

Ne kérdezd többé, hová rejti el

A hervadó rózsákat Jupiter:

A te keleties szép bájaid

Őrzik a föld alvó virágait.

Ne kérdezd többé azt se, hogy a Nap

Atomjai merre bolyonganak:

Az ő fényükből gyűjtötte az ég

Ékes hajkoronád arany szinét.

Ne kérdezd többé, hová, merre száll

A csalogány, mikor megjön a nyár:

Benned őrzi meg hangját, ott dalol

A te édes torkodban valahol.

Ne kérdezd többé, hulló csillagok

Éjszakai fényét, hogy hol ragyog:

Mintha visszaszállnak az égbe föl,

Fényük a te szemedben tündököl.

Ne kérdezd többé azt se, illatos

Fészkét a főnix hogy hol rakja most:

Nem is Nyugaton, nem is Keleten -

Ott hal meg ő, illatos kebleden.

(Mattyasovszky Brigitta fordítása)

Sic Vita

Henry King

Sic Vita

Mint csillag, mely kihúny örökre;

Vagy sasoknak nagyívű röpte;

Vagy mint tarka színe tavasznak;

Vagy ezüstös hajnali harmat;

Vagy mint szél-kovácsolta víz;

Vagy hullámokon csipke-dísz;

Az ember kölcsön fényben él,

S behajtja rajta már az éj.

   Szél elhallgat; hullám eláll;

   Tavasz őszbe temetve vár;

   Harmat szárad; csillag lehull;

   Röp-ív leszáll; ember sehol.

(Ferencz Győző fordítása)

Hármas piciségek egy hölgyhöz, egy tálka édesség mellé

Robert Herrick

Hármas piciségek egy hölgyhöz, egy tálka édesség mellé

A Ternaire of Littles Upon a Pipkin of Jellies Sent to a Lady

Pici szentnek pici a kegyhelye,

Pici karónak pici vesszeje,

Pici kancsóm pici borral tele.

Pici földben csíráz pici magonc,

Pici mesterséggel pici a gond,

Pici flaskóm pici olajat ont.

Pici kosárban pici a kenyér,

Pici fejet pici pánt körbeér,

Pici cókmókom pici szerbe fér.

Pici tűzhelyen pici láng nyilall,

Pici a kápolna, pici a kar,

Pici tornyom pici harangra vall.

Pici sodrásba a pici hajó,

Pici súly pici úszóhoz való,

Pici flótám is pici dalra jó.

Pici hús megtölt pici pocakot,

S édes hölgy, ó, még annyit mondhatok,

E piciséghez tál se kell nagyobb.

(Kiss Zsuzsa fordítása)