Átváltozás

Pilinszky János
Átváltozás

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.

Viszontlátás

Pilinszky János
Viszontlátás

Ez volna hát a viszontlátás?
Egy pillanatra meginog,
de oly kopár marad a testem,
mint lombjavesztetten a bot.

Pőrén didergek köpenyemben,
ruházzatok fel, reszketek.
Régi csókok osztoznak rajtam
és még mezítlenebb leszek.

Elzuhanva az idegek közt
gazdátlan mosoly fuldokol,
hány éjszakán át készülődött,
mit virrasztott át e mosoly!

Egy hang kellene, egy kiáltás,
egyetlen jajdulás csupán!
Megnyílik, mint a fuldoklóé,
és üres seb marad a szám.

Tudjátok is ti, ki jött vissza?
Ez itt anyám, a kisöcsém,
régi arcok mosolya fénylik,
de hol vagyok közülük én?

Milyen elmerült éjszakában
kóborlok étlen, szomjasan,
mindenki mástól elvadultan
hová cipelhetem magam?

Mikor lesz vége ennek, kérdem?
és rátok gondolok, igen,
hazagondolok s könnyeim közt
gyanútlan fölragyog szivem!

Kikötőben

Pilinszky János
Kikötőben

Most minden festék, látszat, porladó,
szívemre porzó csendes hó, halál,
csak egy való van, síró, görbe szám
és ködbe néző két ködös szemem.

Hajóra szálltál: voltál, nem leszel,
az ellenséges tengeren lebeg
ma már az arcod, most meleg
szavad merült a víz alá le épp.

Szemeddel eltűnt minden drága kék,
kecses fejeddel minden szép vonal,
s most nincs a test, mely felhőn túl loval
a napba szállni szédült szárnyakon.

Most minden festék, látszat, porladó,
szívemre porzó tiszta hó, halál,
csak egy való van, síró, görbe szám
és ködbe néző két ködös szemem.

Itt és most

Pilinszky János
Itt és most

A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerüen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.

Életfogytiglan

Pilinszky János
Életfogytiglan

Az ágy közös.
A párna nem.

Kráter

Pilinszky János
Kráter

Találkoztunk. Találkozunk.
Egy trafikban. Egy árverésen.
Keresgéltél valamit. Elmozdítasz
valamit. Menekülnék. Maradok.
Cigarettára gyújtok. Távozol.

Leszállsz és fölszállsz.
Fölszállok és leszállok.
Cigaretta. Lépkedel. Lépkedek.
Egyhelyben járunk; mint a gyilkos
a járásodban gázolok.

Madárcsicsergés ahogyan
szememre veted születésem.
Azt, hogy itt állunk. Majd egy útszakasz
holtágában a motyogásom
gurulni kezd, legördűl óriás
tagjaidról és ama diadalmas
és vakító valamiről,
ami már nem te vagy.

Úgy érint elutasításod,
ez a parázna, kőbeírott suhintás,
hogy tekintetem - két kavics -
azóta is csak gurul és gurul
egy hófehér kráterben. Két szemem,
két szem pattog: az üdvösségem.

Infinitívusz

Pilinszky János
Infinitívusz

Még ki lehet nyitni.
És be lehet zárni.
Még föl lehet kötni.
És le lehet vágni.
Még meg lehet szülni.
És el lehet ásni.

Intelem

Pilinszky János
Intelem

Ne a lélekzetvételt. A zihálást.
Ne a nászasztalt. A lehulló
maradékot, hideget, árnyakat.
Ne a mozdulatot. A kapkodást.
A kampó csöndjét, azt jegyezd.

Arra figyelj, amire városod,
az örök város máig is figyel:
tornyaival, tetőivel,
élő és halott polgáraival.

Akkor talán még napjaidban
hírül adhatod azt, miről
hírt adnod itt egyedűl érdemes.

Írnok,
akkor talán nem jártál itt hiába.

Azt hiszem

Pilinszky János
Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

A tenger

Pilinszky János
A tenger

A tenger, mondtad haldokolva,
s azóta ez az egy szavad
jelenti számomra a tengert,
s azt is talán, hogy te ki vagy.

S azt is talán, ki vagyok én?
Hullámvölgyek, hullámhegyek.
Agóniád, akár a tenger,
megszabadít és eltemet.

Anya, anya. Hétköznapok.
Halálod hallom s hívlak én.
Irtóztató hétköznapok.
Szegény, szegény, szegény, szegény.