Dolgok

Jorge Luis Borges
Dolgok
COSAS

A kallódó kötet, mit valaki
egyszer a könyvespolc mélyére rejtett,
s lassan betemeti a napok, éjek
csöndben szállongó pora. A szidóni
horgony, amely mélyre süllyedt a brit
tengerek vak és süppeteg iszapján.
A senkit vissza nem verő tükör
egy régóta lakatlan ház falán.
A körömreszeléknyi nyom utánunk,
idők, terek elhagyott útjain.
Shakespeare kibetűzhetetlen pora.
A felhő folyton változó alakja.
A rózsa tünékeny szimmetriája,
ahogy egyszer véletlenül a gyermek
kaleidoszkópjának tükrébe villant.
Argosz evezői, az ős-hajó.
A lábnyomok a homokban, miket
álmatag végzettel elmos a hullám.
Türner színei, mikor már kihúnynak
a képtár szűk folyosóin a fények
s lépés se koppan az éjféli csöndben.
Az unt világtérkép túloldala.
A pókhálószál a piramison.
A vak kő és a fürkésző kezek.
A hajnal előtt látott kusza álom,
amit a napvilágnál elfelejtünk.
Finnsburh eposzának eleje s vége,
ma egy-két szórvány vas verssor csupán,
nem morzsolhatták szét a századok.
A fordított betűk az itatóson.
A teknőc a ciszterna fenekén.
Amit sose látni. Az unikornis
másik szarva. A Háromság az Egyben.
A háromszögletű korong. Az illó
pillanat, melyben az éleai
mozdulatlan nyila a célba röppen.
Préselt virág Bécquer két lapja közt.
Az időben megálló órainga.
Odinnak a fába vágott vasa.
A fölvágatlan lapok szövege.
A dübörgő lovasroham Junínnál,
melynek visszhangja mintha furcsa módon
ma is szólna, s része a szövevénynek.
Sarmiento árnya a járdaszélen.
A pásztor-hallotta hang a hegyekben.
A fehérlő csontváz a sivatagban.
A golyó, mely Borges-ősöm megölte.
A tapéta túlsó fele. A dolgok,
amiket csak Berkeley Istene lát.

(Somlyó György fordítása)