Soha még olyan őszt! Magasan feszült az ég kupolája...

Anna Ahmatova

Soha még olyan őszt! Magasan feszült az ég kupolája...

Soha még olyan őszt! Magasan feszült az ég kupolája.

Egy kéz lesöpörte róla a fellegeket.

Ámulva néztünk fel rá, mint a csodára:

szeptember - a hosszu eső meg a köd hova lett?

Smaragd fényt villantott a habos, zavaros vizü árok,

és mint a rózsa, a vadcsalán úgy illatozott,

a fülledt ég alján pokolbeli alkonyi lángok,

s tűnődve sorra idéztünk minden régi napot.

A fény mint zendülővezér, úgy tört ki az égre,

s az őszi tavasz ujjongva elébe szaladt,

és szinte sejlett hóvirág tündéri fehére -

mikor megálltál csöndesen tornácom alatt.

1922

(Rab Zsuzsa fordítása)

Ó, holnaptalan életem...

Anna Ahmatova

Ó, holnaptalan életem...

Ó, holnaptalan életem!

Minden szóban árulást sejtek.

Már a kihűlő szerelemnek

csillaga kel fel énnekem.

Elszállt, gyorsan és nyomtalan.

Alig ismerlek meg, ha látlak.

De újra éj van. És a vállad

csókolnám alélt-boldogan.

Nem vagyunk több: két idegen.

Kihűltünk. Hanem folytatódik

a kínvallatás. És halódik,

mint bűnös nő, a szerelem.

Bátyám vagy már. Zord, hallgatag.

De ha szemünk összeviláglik,

esküszöm, megolvad a gránit,

és szétcsorog, mint tűzpatak.

1921

(Rab Zsuzsa fordítása)

A hó szironyos taraján át...

Anna Ahmatova

A hó szironyos taraján át...

A hó szironyos taraján át

mentem lassan teveled

fehér házam fele. Átjárt

a csend, bennünk remegett.

S szólt, szebben, mint öröm-ének,

halk, álomi-tiszta zene:

finom kis ág-remegések,

sarkantyúd könnyü nesze.

1917

(Rab Zsuzsa fordítása)

Mint fehér kő dereng a kútfenéken...

Anna Ahmatova

Mint fehér kő dereng a kútfenéken...

Mint fehér kő dereng a kútfenéken,

mélyembe zárva bennem él egy emlék.

Ez mindenem: vigaszom, szenvedésem.

Ellene mit tegyek - hiába tennék!

Tudom, meglátja, aki rám hajolva

nagyon-nagyon közelről néz szemembe.

Szomorúbb lesz, és elszorul a torka,

mintha fájdalmas mesére figyelne.

Minden tárgy egy-egy elvarázsolt lélek,

eszmél, hát ember-lelkét hogy feledné?

Örökkön-élő, bűvös szenvedésnek

te változtál át emlékezetemmé.

1916

(Rab Zsuzsa fordítása)

Fonnyad a fény emléke szivemben...

Anna Ahmatova

Fonnyad a fény emléke szivemben...

Fonnyad a fény emléke szivemben,

mint őszi fű.

Halk, halk szárnyon a szél idelebben,

friss hó-izű.

Fárad a víz áradva fecsegni,

jéggé mered.

Nem történik itt soha semmi

velem, veled.

Leng suhogó legyező üres égre:

tört fűzfalomb.

Mégsem lettem az ő felesége -

így volt a jobb.

Fonnyad a fény emléke szivemben.

Homályban él.

Érzem, meglel hajnalig engem

a tél.

1911

(Rab Zsuzsa fordítása)

A szerelem

Anna Ahmatova

A szerelem

Hol mint kígyó lopakodik,

bűvöl-bájol, szívünkbe surran,

hol szelíd galamb, napokig

burukkol fehér ablakunkban,

violaillatként repül,

vagy csillanó szép jégciráda...

De vezet, rendületlenül,

egy nyugtalan, nehéz világba.

Hegedű húrján sír-nevet...

S a szíved elszorulva dobban,

ha hirtelen fölismered

egy először-látott mosolyban.

1911

(Rab Zsuzsa fordítása)

Már nem tudom

Nelly Sachs

Már nem tudom

Már nem tudom

madarak énekelnek-e

vagy talán

a tengerben zokog

az angyalokkal teli mélység

akik szent irtózatuknak reszketve hangot adnak

mielőtt kihúzzák őket a levegőre -

Sosem tudom

hogy a félelmesen emésztő vágyak

e kardorrú halak

általfúrva

a lélek oly vékonybőrű csodáját

a föld lángoló mandulabelében elpusztulnak-e

s hogy a megbántott világegyetem

éjbe borulva

fekete fényemet nem oltotta-e ki

mert egy szerelmes szót

újból elmulasztottam alva.

(Kálnoky László fordítása)

Oly elhagyatott az ember

Nelly Sachs
Oly elhagyatott az ember

Oly elhagyatott az ember
kelet felé tekint
ahol mélabú dereng a pirkadat arcán

Kelet kakaskukorékolástól vöröslik

Ó hallgass meg engem -

Hogy oroszlánepedésben
és az egyenlítő korbácsoló villogásában
múlhassak el

Ó hallgass meg engem -

Hogy a kerubok gyermekarcával együtt hervadhassak el
est idején

Ó hallgass meg engem -

Hogy a szélrózsa kéklő északi táján
virrasztva éjjel
már egy szemernyi halállal szempilláimon

haladhassak a forrás felé

(Kálnoky László fordítása)

És mi, akik a távolokba...

Nelly Sachs

És mi, akik a távolokba...

És mi, akik a távolokba

nehéz örökséget vonszolunk

a szélrózsa minden égtája felé.

Én itt,

hol nincs arca már a Földnek

hol a Sark,

a halál fehér mézeskelyhe

a csöndben fehér szirmokat hullat

a rénszarvas

kémlelve kékes függönyökön át

halványra költött naptojást

visel lapátszarvai között -

Itt, hol az óceánidő

jéghegyálarcba öltözik

fölötte az utolsó csillag

megfagyott sebhelye

itt e ponton

partra tettem

a vérző korállt,

a te üzeneted.

(Görgey Gábor fordítása)

Téli éj

Giosuè Carducci

Téli éj

Tovább, tovább. az alkony már erőtlen,

a partot síma hó fedi ragyogva,

s a láb alatt puhán ropog: előttem

sóhajom gőzöl ködbe gomolyodva.

rohan a hold a nagy, hólepte csöndben

dermedt felhők között, és egy mogorva

fenyő tört ágait a levegőben

torz árnyakat rajzolva szertedobja

csupa halálravágyó gondolatként.

Végy körül, ó, tél, megdermesztve végre

kínjaim, melyek itt benn háborognak:

és mint hajótörött a mélyből, akként

merülj föl, gondolat, s kiálts az égre:

ó, éj, ó, tél, mit tesznek lenn a holtak?

(Sárközi György fordítása)