Elhagy

Amadea ajánlására:

Szabó T. Anna

Elhagy

Elárul és elhagy.

Kilök magából és elhagy.

Önmagát hagyja ennem és elhagy.

Ringat és elhagy.

Talpam simogatja, fenekem törüli,

hajamat fésüli, elhagy.

Orrom az illatát issza, ölel:

"Soha nem hagylak el!" Elhagy.

Áltat, mosolyog, súgja: "Ne félj!"

Félek és fázom, és elhagy.

Este lefekszik az ágyra velem,

azután kioson és elhagy.

Nagy, meleg, eleven, fészekadó,

csókol és dúdol és elhagy.

Cukorral tölti a két tenyerem,

tessék, ehetem: elhagy.

Sírok és ordítok, úgy szorítom:

foghatom, üthetem, elhagy.

Csukja az ajtót és hátra se néz,

nem vagyok senki, ha elhagy.

Várom, ahogy remegő kutya vár:

jön, ölel, símogat, elhagy.

Ő kell, mert nélküle élni halál,

felemel, melegít, elhagy.

Ketrec a karja, de ház az öle,

vágynék vissza, de elhagy.

Egy csak a lecke: nem ő vagyok én,

idegen, idegen, elhagy.

Ott a világ, lesz más, aki vár!

Lesz majd benne, kit elhagyj.

Csukd be az ajtót, vissza se nézz:

várni a könnyebb, menni nehéz,

lesz, ki elárul, lesz, ki elárvul,

mindig lesz, aki vár, aki fél,

mindig lesz, aki vissza se tér,

megszül, és meghal, és elhagy.

A falusi kislány Pesten

Juhász Gyula
A falusi kislány Pesten

Mikor elérkezik
Névnapod, Szent István,
Pestre felérkezik
A falusi kislány.
Vele jön az úr is,
Aki bőrkabátos,
Villogó gatyákkal
Tele a főváros.

A falusi kislány
A szent jobbkéz helyett,
Megnézi a mozit
S egyéb kultúrhelyet.
A kabaréba is
Szívesen elmenne,
Ha Nagy Endre s László
Rózsi nyitva lenne.

A falusi kislány
Falusi legénnyel
Megnézi azonban
Budapestet éjjel.
S mikor hazaérnek,
Megindul a beszéd:
Be szép is Pest éjjel,
Istenem, be szép!

A Caruso

Juhász Gyula
A Caruso

Mikor Pesten a Caruso,
A szívnyúzó amoroso
Énekelt,
Lipótváros lánya, nője
Mind szívgörcsöt kapott tőle,
Rémeset.

A férfiak persze szidták
A pocakos tenoristát,
Aki csak
Azzal hat, hogy magas Céket
Jól kibúgat, jól kibéget,
Jól kiad.

De fordul a sors kereke,
Tenorista is bereked
És befagy;
Megszökött ma felesége, -
Ó, irgalom magas Céje,
El ne hagyj!

Már ezután van reményem,
Hogy nemcsak borbélylegényben
Hisz a nő,
S bár a műfajom csak líra,
Akad nékem is egy igaz
Szerető!

Anna örök

Juhász Gyula
Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szivemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod, és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjuság bolondság, ó, de mégis,
Ne hidd, szivem, hogy ez hiába volt,
És hogy egészen elmúlt, ó, ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Anna.

Mese

Juhász Gyula
Mese

Egy világvégi házban
Világszép lány lakott,
Világ végére néztek
Ott mind az ablakok.
Nem járt előtte senki,
Nem látott senkit ő,
Az Óperencián túl
Megállt a vén idő.
A világszép lány nézte
A csillagos eget,
Tavasz táján szivében
Valami reszketett.
Hajába rózsát tűzött,
Valakit várt nagyon,
De csak a csillag nézett
Be a kis ablakon.
S a csillag oly közömbös,
Hideg és halovány.
S hiába várt örökké
A világszép leány...

A csillagok szerelme

Juhász Gyula
A csillagok szerelme

A vágyak hervadt levele
Tétova hull a földre le,
Avarja sápad, egyre nő:
Dérverte szemfedő.

Csak hulljatok, ti levelek,
Bús vágyaim, ti betegek.
A fám azért az égre nő:
Bár földje temető.

Csak szálljatok, ti madarak,
Örömök, mesze ég alatt,
A fám azért tavaszra lel,
Ha egyszer kitelel!

Csak hullj, levél, és szállj, madár.
Csak tűnj tavasz, és múlj, te nyár.
A csillagok, szűz csillagok
Szerelme rám ragyog.

Emlék

Juhász Gyula
Emlék

A régi balkon még rám néz sötéten,
De nyári éjen
Már nem ragyog rám csillaga szemednek,
Ha alatta merengek.

A régi rózsa még fonnyadva ott van
A bús lapokban,
És csókolják még régi nyári versek,
S én még mindig szeretlek.

De nem járok már éjfélen a parkon,
S a régi parton
Nincs híd, amely a múltba elvezessen
Hozzád, halott szerelmem!

A végeken

Juhász Gyula
A végeken

1

Vörös függöny mögött a ködös éjben
Csak isznak ők, s a mély pohárba néznek,
Melyben vörösbor csillog tompa fényben,
Bora búnak, vigasznak és veszélynek.

Ez a határ, és itt kell elterülni
A sáros hóban szárnynak és reménynek,
Ez a határ, az élet hegedűi
Itt gyanta híján fásultan zenélnek.

Itt inni kell, itt borban az igazság
És a vigasság, hit, szerencse, álom;
Mind a pohár felé lendíti karját,
Mely telten csillog az üres határon.

Vörös függöny mögött a ködös éjben,
Dagadt szemekkel a pohárba néznek.
Ez a határ, s a csöndben és a télben
Sorompóját lecsapja itt az élet.

2

Ma hull a hó, és álom hull a hóban,
Bólint a láng az üres kaszinóban.

Az öreg doktor német lapba süllyed,
Mint vén kámzsás, nézi a gót betűket.

A szolga fát tesz a beteg parázsra,
Horatius, hol mezeid varázsa?

Itt ólomlábon jár a gond a hóban,
És Amerika rémlik a viskóban.

Amerika, az aranyhímü távol,
Szőve remény és kétség fonalából.

Ma hull a hó, és álom hull a hóban,
Befüggönyözve a világ valóban,

S a függönyön túl zene szűri hangját,
Egy operában ma Puccinit adják.

Nagy operában, bordó- és aranyban...
És hull a hó, és hull, hull szakadatlan.

Epilógus

Juhász Gyula

Epilógus

A vágyak bágyadt hegedűjén

Gyászindulót húzok neked.

Fáradt ujjakkal, tört vonóval

Belesírom mély lelkemet.

Elhantolt álmaim zokognak

A horpadt öblü hegedűn,

És könnyeim, az eltitkoltak,

Hullnak a húrra keserűn.

Fejem a hegedűre hajtom,

És szívem belétemetem,

Most olvad, mint a gyöngy a borban,

Egy dallamba az életem.

A vágyak bágyadt hegedűjén

Elhal a legszebb nóta ma,

Örvénylő mély tengerszemedbe

Szédül utolsó dallama!

Találkozás

Juhász Gyula
Találkozás

Amire vártam hosszú éveken:
Találkoztál velem.

Kezem fehér kezedben reszketett:
Ó, mit mondjak neked?

Künn nyári alkony bíbora ragyog,
És én - veled vagyok.

A mély homályban rámvillant szemed,
Szívem emlékezett!

E percet százszor hiába lestem én,
És most enyém, enyém!

Kicsordult szívem, e kristálykehely,
Élet, most ünnepelj!

Pár kurta bók, egykedvü felelet,
Mit is mondjak neked!

Mosoly, míg lelkem csöndesen zokog,
Ó, perc, szent, átkozott!

Éreztem, hogy hazug minden dalom,
Nem ismersz, angyalom!

Éreztem, hogy egy álom cserbe hagy:
Az üdvöm nem te vagy!

Szivemnek hozzád nem lehet joga
Soha, soha, soha!