Jorge Luis Borges
Prédikátor könyve 1, 9
ECLESIASTÉS, 1, 9.
Ha kezem homlokomhoz közelítem,
ha simogatom a könyvek gerincét,
ha az Éjszaka Könyvével gyötrődöm,
ha a kulcsot a zárban elfordítom,
ha a tétova küszöbön időzöm,
ha kimondhatatlan fájdalom szaggat,
ha az Idő Gépezetén tűnődöm,
ha az unikornis szőnyegére emlékszem,
ha alvás közben helyzetet cserélek,
ha egy verset emlékeimből fölidézek,
jól kitaposott utamat ismétlem,
a már számtalanszor megjártat.
Nem tudok semmi újat kitalálni,
egyazon mesét szövök újra s újra,
ismétlem az ismételt tizenegyest,
mondom, amit már mások is elmondtak,
ugyanazt érzem a nappalok egyazon
óráiban s az absztrakt éjszakában.
Minden éjjel ugyanaz a rémálom,
minden éjjel a rideg labirintus.
Egy mozdulatlan tükör fáradsága
vagyok, egy múzeumi porszem.
Csak egy nem ízlelt valamit várok még,
egy ajándékot, az árnyék aranyát,
azt a szüzet, a halált. (A spanyol nyelv
megengedi ezt a metaforát.)
(Kányádi Sándor fordítása)
2015. április 2., csütörtök
Alexandria, Kr. u. 641
Jorge Luis Borges
Alexandria, Kr. u. 641
ALEJANDRÍA. 641 A. D.
Az első Ádámtól kezdve, ki látta
az éjt s napot, és kezének alakját,
az emberek regéltek, kőbe, fémbe
és pergamenre rótták mind, amit csak
a föld bezár, és kiformál az álom.
Íme, előttünk áll művük: a Könyvtár.
Mondják, a belézsúfolt kötetekkel
számban nem versenghet a sivatag
homokja, sem a csillagok. Az ember
ha kimerné, el is veszejtené
az értelmet, a merész szemeket.
Íme az elmúlt századok hatalmas
emlékezete: a kardok, a hősök,
az algebra tömör jelképei,
a végzetet irányító planéták
mélyét fürkésző tudás, a varázs-
erejű füvek és csontok csodája,
a vers, melyben a gyöngédség tovább él,
az Istenség magányos útvesztőit
feltáró tudós teológia,
az alkímia, mely sárban aranyt lel,
s a bálványimádók képzelmei.
A hitetlen úgy tartja: aki éget,
felégeti a múltat. Tévedés.
Az ember virrasztó éjei szülték
a könyvek e végtelenét. Ha mindből
egy sem maradna, újra létrehoznák
minden lapját és mindegyik sorát,
Héraklész minden munkáját s szerelmét,
minden szöveg minden olvasatát.
A Hedzsra első századában Én,
Omár, aki leigáztam a perzsát,
s az Iszlámot elterjesztem a földön,
parancsba adtam fegyvereseimnek,
tűz által emésztessék el a Könyvtár,
nehogy elpusztuljon. Áldva legyen
az Isten neve, aki sosem alszik,
és Mohamed, az Ő Apostola.
(Somlyó György fordítása)
Alexandria, Kr. u. 641
ALEJANDRÍA. 641 A. D.
Az első Ádámtól kezdve, ki látta
az éjt s napot, és kezének alakját,
az emberek regéltek, kőbe, fémbe
és pergamenre rótták mind, amit csak
a föld bezár, és kiformál az álom.
Íme, előttünk áll művük: a Könyvtár.
Mondják, a belézsúfolt kötetekkel
számban nem versenghet a sivatag
homokja, sem a csillagok. Az ember
ha kimerné, el is veszejtené
az értelmet, a merész szemeket.
Íme az elmúlt századok hatalmas
emlékezete: a kardok, a hősök,
az algebra tömör jelképei,
a végzetet irányító planéták
mélyét fürkésző tudás, a varázs-
erejű füvek és csontok csodája,
a vers, melyben a gyöngédség tovább él,
az Istenség magányos útvesztőit
feltáró tudós teológia,
az alkímia, mely sárban aranyt lel,
s a bálványimádók képzelmei.
A hitetlen úgy tartja: aki éget,
felégeti a múltat. Tévedés.
Az ember virrasztó éjei szülték
a könyvek e végtelenét. Ha mindből
egy sem maradna, újra létrehoznák
minden lapját és mindegyik sorát,
Héraklész minden munkáját s szerelmét,
minden szöveg minden olvasatát.
A Hedzsra első századában Én,
Omár, aki leigáztam a perzsát,
s az Iszlámot elterjesztem a földön,
parancsba adtam fegyvereseimnek,
tűz által emésztessék el a Könyvtár,
nehogy elpusztuljon. Áldva legyen
az Isten neve, aki sosem alszik,
és Mohamed, az Ő Apostola.
(Somlyó György fordítása)
Lelkifurdalás
Jorge Luis Borges
Lelkifurdalás
EL REMORDIMIENTO
A legsúlyosabb vétket elkövettem,
mit ember elkövethet. Sose voltam
boldog. Sodortassak el nyomorultan
a feledésben, e vad gleccserekben.
Szüleim az élet kalandok-űzte
vészes-gyönyörű játékára szántak,
a földre, vízre, levegőre, tűzre.
S én nem. Nem lettem boldog. Sose váltak
be ifjonti álmaik. Mindenestül
a művészet részarányába veszve,
amely csak puszta semmiségeket szül.
Értéket hagytak rám. Értéktelenre.
Nem is tágít - mindig itt jár mögöttem
a sorsüldözött árnya, aki lettem.
(Somlyó György fordítása)
Lelkifurdalás
EL REMORDIMIENTO
A legsúlyosabb vétket elkövettem,
mit ember elkövethet. Sose voltam
boldog. Sodortassak el nyomorultan
a feledésben, e vad gleccserekben.
Szüleim az élet kalandok-űzte
vészes-gyönyörű játékára szántak,
a földre, vízre, levegőre, tűzre.
S én nem. Nem lettem boldog. Sose váltak
be ifjonti álmaik. Mindenestül
a művészet részarányába veszve,
amely csak puszta semmiségeket szül.
Értéket hagytak rám. Értéktelenre.
Nem is tágít - mindig itt jár mögöttem
a sorsüldözött árnya, aki lettem.
(Somlyó György fordítása)
A hold
Jorge Luis Borges
A hold
LA LUNA
María Kodamának
Mennyi magány van fakó aranyában.
Éjeink holdja már nem az a hold,
mit Ádám látott. Az emberi esték
nagy századai csordultig betöltik
ősi zokogással. Nézd. A te tükröd.
(Somlyó György fordítása)
A hold
LA LUNA
María Kodamának
Mennyi magány van fakó aranyában.
Éjeink holdja már nem az a hold,
mit Ádám látott. Az emberi esték
nagy századai csordultig betöltik
ősi zokogással. Nézd. A te tükröd.
(Somlyó György fordítása)
A képtelen emlékezés elégiája
Jorge Luis Borges
A képtelen emlékezés elégiája
ELÉGÍA DEL RECUERDO IMPOSIBLE
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
egy földes utcára alacsony falakkal
s egy egész hajnalt betöltő lovasra
(poncsója bő, kopottas)
a síksági napok egyikén
egy dátumnélküli napon.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
anyámra, ahogy elnézi a reggelt
a Santa Irene-i birtokon,
nem tudva, hogy Borgesnek nevezik majd.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
arra, hogy ott harcoltam Cepedánál
s láttam, ahogy Estanislao del Campo
derűs bátorsággal
köszönti az első golyót.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
a kis rejtekajtóra a majorban,
amit apám minden éjszaka belökött,
mielőtt aludni tért volna,
s amit utólszor 1938.
február 14-én lökött be.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
Hengist gályáira,
melyek a dán fövenyen szedve horgonyt
majd egy szigeten kötnek ki,
amely még nem Anglia.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
(emlékeztem is, csak elfeledtem)
egy arany Turnerre, amely
olyan nagy, mint a zene.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
arra, hogy hallottam Szókratész hangját,
ahogy a bürök délutánján
derűsen a halhatatlanság
kérdését fejtegette,
mítoszokat érvekkel váltogatva,
miközben a kék halál egyre feljebb
kúszott már kihűlő lábaiból.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
arra, hogy egyszer azt mondtad nekem, szeretlek,
és hogy nem alhattam el hajnalig
szívszakadva és boldogan.
(Somlyó György fordítása)
A képtelen emlékezés elégiája
ELÉGÍA DEL RECUERDO IMPOSIBLE
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
egy földes utcára alacsony falakkal
s egy egész hajnalt betöltő lovasra
(poncsója bő, kopottas)
a síksági napok egyikén
egy dátumnélküli napon.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
anyámra, ahogy elnézi a reggelt
a Santa Irene-i birtokon,
nem tudva, hogy Borgesnek nevezik majd.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
arra, hogy ott harcoltam Cepedánál
s láttam, ahogy Estanislao del Campo
derűs bátorsággal
köszönti az első golyót.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
a kis rejtekajtóra a majorban,
amit apám minden éjszaka belökött,
mielőtt aludni tért volna,
s amit utólszor 1938.
február 14-én lökött be.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
Hengist gályáira,
melyek a dán fövenyen szedve horgonyt
majd egy szigeten kötnek ki,
amely még nem Anglia.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
(emlékeztem is, csak elfeledtem)
egy arany Turnerre, amely
olyan nagy, mint a zene.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
arra, hogy hallottam Szókratész hangját,
ahogy a bürök délutánján
derűsen a halhatatlanság
kérdését fejtegette,
mítoszokat érvekkel váltogatva,
miközben a kék halál egyre feljebb
kúszott már kihűlő lábaiból.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
arra, hogy egyszer azt mondtad nekem, szeretlek,
és hogy nem alhattam el hajnalig
szívszakadva és boldogan.
(Somlyó György fordítása)
Könyveim
Jorge Luis Borges
Könyveim
MIS LIBROS
Könyveim (bár azt se tudják, hogy élek)
éppolyan részeim, akár az arcom,
e szürke szemek, e szürke halánték,
mit hasztalan fürkészek a tükörben
s homorú tenyérrel tapogatok.
Érthető, hogy keserűn gondolok rá:
a leginkább énrám valló szavak
e lapokon állnak, mik azt se tudják,
ki vagyok én, s nem abban, amit írtam.
De jól van így. A holtak hangja mond ki
engem már mindörökre.
(Somlyó György fordítása)
Könyveim
MIS LIBROS
Könyveim (bár azt se tudják, hogy élek)
éppolyan részeim, akár az arcom,
e szürke szemek, e szürke halánték,
mit hasztalan fürkészek a tükörben
s homorú tenyérrel tapogatok.
Érthető, hogy keserűn gondolok rá:
a leginkább énrám valló szavak
e lapokon állnak, mik azt se tudják,
ki vagyok én, s nem abban, amit írtam.
De jól van így. A holtak hangja mond ki
engem már mindörökre.
(Somlyó György fordítása)
Az öngyilkos
Jorge Luis Borges
Az öngyilkos
EL SUICIDA
Egy csillag se marad meg itt az éjben.
Nem marad meg az éj sem.
Meghalok és velem hal
ez az egész tűrhetetlen világ.
Eltörlöm a piramisokat és az érmeket,
a világrészeket és az arcokat.
Eltörlöm a múltakat mindenestül.
Porrá zúzom a történelmet, porrá a port.
Én nézem az utolsó naplementét.
Én hallgatom az utolsó madárdalt.
A semmit hagyom senkire.
(Somlyó György fordítása)
Az öngyilkos
EL SUICIDA
Egy csillag se marad meg itt az éjben.
Nem marad meg az éj sem.
Meghalok és velem hal
ez az egész tűrhetetlen világ.
Eltörlöm a piramisokat és az érmeket,
a világrészeket és az arcokat.
Eltörlöm a múltakat mindenestül.
Porrá zúzom a történelmet, porrá a port.
Én nézem az utolsó naplementét.
Én hallgatom az utolsó madárdalt.
A semmit hagyom senkire.
(Somlyó György fordítása)
Egy macskához
Jorge Luis Borges
Egy macskához
A UN GATO
A tükrök nem lehetnek csöndesebbek,
a kósza hajnal nem oson puhábban,
az a párduc vagy te a holdsugárban,
kit csak tisztes távolból leshetünk meg.
Valamely titkos égi rendeletnél
fogva, szemünk hiába is keresne,
messzebb, mint a Gangesz s a naplemente,
te vagy a magány és te vagy a rejtély.
Becéző kezemnek szívesen enged
hátad. Egy feledésbe ment öröklét
óta kész vagy magad átadni önként
a kezekből sugárzó szeretetnek.
Más időben élsz. Úr vagy hét határon -
egy országé, amely zárt, mint az álom.
(Somlyó György fordítása)
Egy macskához
A UN GATO
A tükrök nem lehetnek csöndesebbek,
a kósza hajnal nem oson puhábban,
az a párduc vagy te a holdsugárban,
kit csak tisztes távolból leshetünk meg.
Valamely titkos égi rendeletnél
fogva, szemünk hiába is keresne,
messzebb, mint a Gangesz s a naplemente,
te vagy a magány és te vagy a rejtély.
Becéző kezemnek szívesen enged
hátad. Egy feledésbe ment öröklét
óta kész vagy magad átadni önként
a kezekből sugárzó szeretetnek.
Más időben élsz. Úr vagy hét határon -
egy országé, amely zárt, mint az álom.
(Somlyó György fordítása)
Dolgok
Jorge Luis Borges
Dolgok
COSAS
A kallódó kötet, mit valaki
egyszer a könyvespolc mélyére rejtett,
s lassan betemeti a napok, éjek
csöndben szállongó pora. A szidóni
horgony, amely mélyre süllyedt a brit
tengerek vak és süppeteg iszapján.
A senkit vissza nem verő tükör
egy régóta lakatlan ház falán.
A körömreszeléknyi nyom utánunk,
idők, terek elhagyott útjain.
Shakespeare kibetűzhetetlen pora.
A felhő folyton változó alakja.
A rózsa tünékeny szimmetriája,
ahogy egyszer véletlenül a gyermek
kaleidoszkópjának tükrébe villant.
Argosz evezői, az ős-hajó.
A lábnyomok a homokban, miket
álmatag végzettel elmos a hullám.
Türner színei, mikor már kihúnynak
a képtár szűk folyosóin a fények
s lépés se koppan az éjféli csöndben.
Az unt világtérkép túloldala.
A pókhálószál a piramison.
A vak kő és a fürkésző kezek.
A hajnal előtt látott kusza álom,
amit a napvilágnál elfelejtünk.
Finnsburh eposzának eleje s vége,
ma egy-két szórvány vas verssor csupán,
nem morzsolhatták szét a századok.
A fordított betűk az itatóson.
A teknőc a ciszterna fenekén.
Amit sose látni. Az unikornis
másik szarva. A Háromság az Egyben.
A háromszögletű korong. Az illó
pillanat, melyben az éleai
mozdulatlan nyila a célba röppen.
Préselt virág Bécquer két lapja közt.
Az időben megálló órainga.
Odinnak a fába vágott vasa.
A fölvágatlan lapok szövege.
A dübörgő lovasroham Junínnál,
melynek visszhangja mintha furcsa módon
ma is szólna, s része a szövevénynek.
Sarmiento árnya a járdaszélen.
A pásztor-hallotta hang a hegyekben.
A fehérlő csontváz a sivatagban.
A golyó, mely Borges-ősöm megölte.
A tapéta túlsó fele. A dolgok,
amiket csak Berkeley Istene lát.
(Somlyó György fordítása)
Dolgok
COSAS
A kallódó kötet, mit valaki
egyszer a könyvespolc mélyére rejtett,
s lassan betemeti a napok, éjek
csöndben szállongó pora. A szidóni
horgony, amely mélyre süllyedt a brit
tengerek vak és süppeteg iszapján.
A senkit vissza nem verő tükör
egy régóta lakatlan ház falán.
A körömreszeléknyi nyom utánunk,
idők, terek elhagyott útjain.
Shakespeare kibetűzhetetlen pora.
A felhő folyton változó alakja.
A rózsa tünékeny szimmetriája,
ahogy egyszer véletlenül a gyermek
kaleidoszkópjának tükrébe villant.
Argosz evezői, az ős-hajó.
A lábnyomok a homokban, miket
álmatag végzettel elmos a hullám.
Türner színei, mikor már kihúnynak
a képtár szűk folyosóin a fények
s lépés se koppan az éjféli csöndben.
Az unt világtérkép túloldala.
A pókhálószál a piramison.
A vak kő és a fürkésző kezek.
A hajnal előtt látott kusza álom,
amit a napvilágnál elfelejtünk.
Finnsburh eposzának eleje s vége,
ma egy-két szórvány vas verssor csupán,
nem morzsolhatták szét a századok.
A fordított betűk az itatóson.
A teknőc a ciszterna fenekén.
Amit sose látni. Az unikornis
másik szarva. A Háromság az Egyben.
A háromszögletű korong. Az illó
pillanat, melyben az éleai
mozdulatlan nyila a célba röppen.
Préselt virág Bécquer két lapja közt.
Az időben megálló órainga.
Odinnak a fába vágott vasa.
A fölvágatlan lapok szövege.
A dübörgő lovasroham Junínnál,
melynek visszhangja mintha furcsa módon
ma is szólna, s része a szövevénynek.
Sarmiento árnya a járdaszélen.
A pásztor-hallotta hang a hegyekben.
A fehérlő csontváz a sivatagban.
A golyó, mely Borges-ősöm megölte.
A tapéta túlsó fele. A dolgok,
amiket csak Berkeley Istene lát.
(Somlyó György fordítása)
On His Blindness
Jorge Luis Borges
On His Blindness
Már méltatlan vagyok a csillagokra,
a mély kékséget átszelő madárra,
e szóhalmazra, mely csak variálja
az ábécét, s mit más szerkeszt sorokba,
a homályos márványra, az alig
kivehető rózsára, a remegve
vibráló vörösarany tömegekre,
melyek elvesztették kontúrjaik,
de nem a homályba hajnalokat
s tengert nyitó Éjre, az Ezeregyre,
sem Walt Whitmanre, aki megnevezte
a teremtményeket a hold alatt,
s a feledés fehér foltjára sem, se
a nem hívott, de remélt szerelemre.
(Imreh András fordítása)
On His Blindness
Már méltatlan vagyok a csillagokra,
a mély kékséget átszelő madárra,
e szóhalmazra, mely csak variálja
az ábécét, s mit más szerkeszt sorokba,
a homályos márványra, az alig
kivehető rózsára, a remegve
vibráló vörösarany tömegekre,
melyek elvesztették kontúrjaik,
de nem a homályba hajnalokat
s tengert nyitó Éjre, az Ezeregyre,
sem Walt Whitmanre, aki megnevezte
a teremtményeket a hold alatt,
s a feledés fehér foltjára sem, se
a nem hívott, de remélt szerelemre.
(Imreh András fordítása)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)