Vég és kezdet

Wisława Szymborska
Vég és kezdet

Minden háború után
valakinek ki kell takarítani.
Mert magától nem lesz
semmiféle rend sem.

Valakinek le kell tolni a romokat
az út szélére,
hogy elmehessenek
a hullákkal megrakott kocsik.

Valakinek el kell merülnie
iszapban és hamuban
kanapék rugóiban,
üvegszilánkokban
és véres rongyokban.

Valakinek ide kell vonszolni egy gerendát
hogy megtámassza a falat,
valakinek ablakot üvegezni
és ajtót rakni a sarokvasakba.

Fotogénnek éppen nem mondható
és évek kellenek hozzá.
A kamerák már elmentek
egy másik háborúba.

Helyre kell a hidakat
és újjá az állomásokat.
A sok feltűrögetésben
elrongyolódnak a ruhaujjak.

Valaki seprűvel a kezében
még emlegeti milyen volt akkor.
Valaki tiszta fejjel
bólogatva hallgatja.
De körülöttük már
egyre többen lesznek,
akiket ez untatni fog.

Valaki talán még
kiássa a bokorból
a rozsdás érveket
és áthordja őket a szemétdombra.

Azoknak, kik tudták
hogy miről volt itt szó,
át kell adni helyüket azoknak,
akik keveset tudnak.
És a kevésnél is kevesebbet.
És végül annyit, mint a semmi.

A fűben, mely benőtt
okot és okozatot,
valakinek heverészni kell,
kalásszal a szájában,
a felhőket bámulva.

(Reiman Judit fordítása)

In: Kilátás porszemmel (Jelenkor, 1997)

Van, aki szereti a verset

Wisława Szymborska
Van, aki szereti a verset

Van, aki -
vagyis nem mindenki.
S e mindenkiből inkább kevesebben mint többen.
Nem számítva az iskolákat, ahol muszáj,
és magukat a poétákat,
ezerből ketten ha maradnak.

Szeretik -
de szeretik a húslevest is finommetélttel,
szeretik a bókot és az égszínkéket,
szeretik a jó öreg sálat,
szeretik a maguk útját járni,
szeretik a kutyát simogatni.

A verset -
de mi az, hogy vers.
Jó néhány ingatag válasz
született már erre a kérdésre.
Én meg nem tudom, nem tudom és ebbe kapaszkodom
mint megváltó szalmaszálba.

(Reiman Judit fordítása)

In: Kilátás porszemmel (Jelenkor, 1997)

Az ég

Wisława Szymborska
Az ég

Ezzel kellett kezdeni: az ég.
Párkány, keret és üveg nélküli ablak.
Nyílás és kívüle semmi,
de sarkig kitárva.

Nem kell derült éjszakára várnom,
se fejem fölemelnem,
hogy lássam az eget.
Az ég itt van mögöttem, a kezem ügyében, a szemhéjamon.
Szorosan beburkol,
fenntart.

A legmagasabb hegyek
sincsenek közelebb az éghez,
mint a legmélyebb völgyek.
Sehol sincs több belőle,
mint másutt.
Egy felhőre éppoly kíméletlenül
nehezül, mint egy sírra.
A vakond éppúgy égi lény,
mint a tárt szárnnyal lebegő bagoly.
A kútba hulló dolgok
égből égbe hullnak.

Porló, folyékony, sziklás,
lángbaborult és illó
égi terek, az ég morzsái,
fuvallatai és asztagai.

Ég mindenütt,
még a bőr alatti sötétben is.
Eget eszem, eget ürítek.
Kelepce vagyok a kelepcében,
lakott lakó,
birtokba vett birtokbavétel,
kérdésre felelő kérdés.

Eget és földet különválasztva
helytelen módon
gondolkodom az egészről.
Így épp csak átélhetem,
és közelebbi címen,
gyorsabban megtalálhat,
ha keres valaki.
Ismertetőjelem
rajongás és csömör.

(Csordás Gábor fordítása)

In: Kilátás porszemmel (Jelenkor, 1997)

Csodák vására

Wisława Szymborska
Csodák vására

Egyszerű csoda:
hogy sok egyszerű csoda van.

Megszokott csoda:
az éjszaka csendjében
láthatatlan kutyák csaholnak.

Egy csoda a sok közül:
egy lenge, kicsi felhő
képes eltakarni a nagy és nehéz holdat.

Több csoda egyszerre:
égerfa tükröződik a vízen,
sőt balfelé esik a jobboldala,
sőt koronájával lefelé nő,
és egyáltalán nem ér feneket,
pedig sekély a víz.

Mindennapi csoda:
gyenge és közepes erősségű szél,
vihar esetén heves széllökések.

Kézenfekvő csoda:
a tehenek tehenek.

Még egy, ez se rosszabb:
épp ez a gyümölcsös
éppen ebből a magból.

Csoda frakk és cilinder nélkül:
szétröppenő fehér galambraj.

Csoda, hisz mi lenne más:
a nap ma három óra tizennégykor felkelt,
és tizenkettő nulla egykor lenyugszik.

Csoda, ami a kelleténél kevésbé lep meg:
hogy ujjaink száma tényleg kevesebb hatnál,
négynél viszont több.

Csoda, ami majd kiszúrja a szemünket:
a mindenütt jelenvaló világ.

Ráadás csoda, aminthogy ráadás minden:
az elképzelhetetlen
elképzelhető.

(Csordás Gábor fordítása)

In: Kilátás porszemmel (Jelenkor, 1997)

Ruhák

Wisława Szymborska
Ruhák

Leveted, levetjük, levetitek
a köpenyeket, kosztümöket, zakókat, blúzokat,
a gyapjút, a pamutot, a kevertszálasat,
a szoknyákat, nadrágokat, zoknikat, fehérneműt,
meghajtogatva, felakasztva, széktámlákra,
spanyolfalak szárnyaira dobva,
egyelőre, szól az orvos, semmi komoly,
öltözzön fel, pihenjen, utazzon,
szükség esetén, lefekvés előtt, evés után szedje,
jelentkezzen negyedév múlva, év, másfél év múlva,
látod, és te azt hitted, és mi féltünk,
ti pedig feltételeztétek, ő meg gyanította,
ideje megkötni, begombolni, még reszkető kezünkbe
venni a cipőfűzőket, kapcsokat, cipzárakat, csatokat,
öveket, gombokat, nyakkendőket, gallérokat,
és kihúzni a ruhaujjakból, táskákból, zsebekből
a pettyes, csíkos, virágmintás, kockás, a hasznosságát
oly hirtelenül visszanyert, gyűrött sálat.

(Csajka Gábor Cyprian fordítása)

In: Kilátás porszemmel (Jelenkor, 1997)

Hagyma

Wisława Szymborska
Hagyma

A hagyma az egész más.
Neki nincs belseje.
Ő ízig-vérig hagyma,
a hagymaság teteje.
Kívülről hagymaforma,
velejéig hagymányi:
ha magába néz, nem fog
semmi ijesztőt találni.

Mibennünk idegenség,
alig bőrlepte vadság,
intern inferno rejlik,
anatómia grasszál;
a hagyma bent is hagyma,
csavaros zsigerű,
sokszoros meztelenség,
legmélyig önszerű.

Vitathatatlan lét ő,
sikeres mű a hagyma,
a nagyobbnak a kisebb,
csökkenő a tartalma;
elsőben második, majd
harmadik, negyedik van,
centripetális kvintett,
kórusba álló visszhang.

A hagymánál ékesebb hast
nem látott a világ.
Ön-dicsőségére körül-
glóriázza magát.
Bennünk: idegek, nyálkák,
zsírok és rejtelmesség,
s nekünk nem adatott meg
a hülye tökéletesség.

(Kerényi Grácia fordítása)

In: Kilátás porszemmel (Jelenkor, 1997)

Zsoltár

Wisława Szymborska
Zsoltár

Ó, mily hézagosak az emberi határok!
Hogy felhők úsznak át büntetlen fölöttünk,
hogy sivatag pora száll országról országra,
hogy hegyi kövecskék szöknek mások
birtokára, hetyke pattogással!

Vagy vegyem sorra a madarakat, amint szállnak,
vagy éppen megülnek a leeresztett sorompón?
Ha csak egy veréb is - a farka már határt sért,
noha a csőre még itt honos. S ráadásul - még forgolódik is!

A számtalan rovar közül vegyük csak a hangyát,
mely a határőr bal s jobb bakancsa közt
a honnan hová kérdésre - nem érzi a válasz kényszerét.

Ah, csak tisztán látni ezt az egész zűrzavart,
egyszerre minden kontinensen!
Hisz nem a túlparti fagyal az, mely átcsempészi
a folyón a százezredik levélkét?
S ki sérti szemtelenül hosszú karjaival a felségvizek
szent övezeteit, ha nem a tintahal?

Hát beszélhetünk-e egyáltalán bármiféle rendről,
ha még a csillagokat se tologathatjuk széjjel,
hogy tudjuk végre, melyik kinek ragyog?

Na és a ködök rendbontó gomolygása!
S a mindenfelé szerteporzó sztyeppe,
de mintha nem volna szétszabdalva ez se!
S a cinkos léghullámokkal terjedő hangok:
a párját hívó madáré s a sokatmondó vízcsobogásé!

Csak az idegen igazán, ami emberi.
A többi tarka erdő, titkos őserő s szél.

(Csajka Gábor Cyprian fordítása)

In: Kilátás porszemmel (Jelenkor, 1997)

Allegro ma non troppo

Wisława Szymborska
Allegro ma non troppo

Szép vagy - mondom az életnek -
gazdagabb nem is lehetnél,
kuruttyolóbb, fülemülébb,
hangyával s magokkal teltebb.

Igyekszem kedvében járni,
hízelgőn szemébe nézni.
Előre köszönök mindig,
alázatos, jámbor arccal.

Útját állom egyszer balról,
útját állom másszor jobbról,
repesek a csodálattól,
térdre hullok bámulattól.

Milyen réti ez a szöcske!
be erdei ez a málna!
ezt soha nem hittem volna
hogyha nem jövök világra!

Nincsen - mondom az életnek -
téged mihez hasonlítnom.
Nem csinált más jobb, se rosszabb
fenyőtobozt rajtad kívül.

Dicsérem bőkezűségét,
s milyen ügyes! találékony!
talpraesett! - s ráadásul
bűvös-bájos-boszorkányos.

Csak valahogy meg ne sértsem,
csak ne lobbanjon haragra.
Már vagy jó százezer éve
ugrándozom itt kacagva.

Tépem szirmait, cibálom:
megállt? meghallotta volna?
Egyetlenegy pillanatra
végcélját feledte volna?

(Gömöri György fordítása)

In: Kilátás porszemmel (Jelenkor, 1997)

Felfedezés

Wisława Szymborska
Felfedezés

Hiszek a nagy felfedezésben.
Hiszek az emberben, aki felfedez.
Hiszek az ember rémületében, aki felfedez.

Hiszek az elsápadásában,
szédülésében, ajkán a jeges verítékben.

Hiszek jegyzetei elégetésében,
hamuvá égetésében,
könyörtelen elégetésében.

Hiszek a számok szétszórásában,
könyörtelen szétszórásában.

Hiszek az ember sietségében,
mozdulatai pontosságában,
kikényszerítetlen akaratában.

Hiszek a táblák széttörésében,
az oldatok kiöntésében,
a sugárzás kioltásában.

Állítom, hogy ez így lesz,
és hogy nem lesz túl késő,
és a dolog tanúk távollétében megy majd végbe.

Nem tudja meg senki, ebben biztos vagyok,
sem a feleség, sem a fal,
még a madár sem, mert tüstént kidalolná.

Hiszek a nekiveselkedett kézben,
hiszek a kettétört karrierben,
hiszek a sok esztendő eltékozolt munkájában.
Hiszek a sírba vitt titokban.

E szavaim a szabályok fölött lebegnek.
Semmiféle példában nem keresek támaszt.
Hitem erős, vak és teljesen alaptalan.

(Szokolay Károly fordítása)

In: Kilátás porszemmel (Jelenkor, 1997)

Minden eshetőség

Wisława Szymborska
Minden eshetőség

Megtörténhetett.
Meg kellett történnie.
Megtörtént korábban. Később.
Közelebb. Távolabb.
Megtörtént mással.

Megmenekültél, mert az első voltál.
Megmenekültél, mert az utolsó voltál.
Mert csak te. Mert a többiek.
Mert balról. Mert jobbról.
Mert esett. Mert árnyék esett rád.
Mert sütött a nap.

Szerencsére volt ott egy erdő.
Szerencsére nem voltak fák.
Szerencsére egy sín, egy horog, egy gerenda, a fék,
az ablaktok, a kanyar, egy milliméter, egy másodperc.
Szerencsére a fejsze úszott a vízen.

Következtében, miáltal, dacára, ellenére.
Mi lett volna, ha a kezed, a lábad
egy lépésre, egy hajszálnyira
a körülmények szerencsés egybeesésétől.

Hát megjöttél? Egyenest a még nyitott pillanatból?
A háló egylikú volt, s te azon keresztül?
Elámulva és elnémulva fogadlak.
Figyelj csak,
milyen szaporán ver bennem a szíved.

(Csordás Gábor fordítása)

In: Kilátás porszemmel (Jelenkor, 1997)