Rab Zsuzsa
"Tanyája sátor..."
"Igen, kiáltsd ezt: gyáva az, ki boldog,
kis gyáva sunnyogó, mindent bezár...
...de a boldogtalan tanyája sátor,
zászlója felleg; ő, csak ő a bátor
s a jó; csak a boldogtalan a hős."
Kosztolányi
Amikor a falak megtántorodnak
körülötted,
amikor sejtjeiddel ragasztott házad
repeszei röpülnek -
ne félj.
Akkor sátorba költözz,
a mindenkit szivedbe-szívó,
adakozó magány
fűpadlós, szélfalú sátorába.
Ott megtalálnak
kóbor kutyák és kóbor emberek,
és még az erősek is megkeresnek,
és úgy osztódol millió felé,
hogy egyre több maradsz magadnak.
Ne félj.
Az én nyitott, üres kezem
már semmit sem kuporgat.
Nincs semmi
rakott falakkal elzárni-valóm.
Ezért én már egyedül nem leszek
soha.
Ázsia kapujában,
éjjel, egy kis váróteremben,
üzbég parasztok telepedtek
szélfalú sátram alá.
Gyufa-játékra tanitottam őket,
és még bagót is rágtunk,
és telerakták minden zsebemet
aszalt barackkal.
Elkeseregte egy öreg:
- Meghalt egy fiam.
Hét fiam volna, ha most élne, hét.
Imádkozz érte, lányom!
"Az embereket te meg hagyod halni" -
ezt mondtam el fiadért,
öreg mohamedán.
És így bucsúztak:
- Régóta ismerünk!
Én már egyedül nem leszek
soha.
Te meg, ha házban laknál,
védett falak között,
próbáld meg valami módon
néha sátorrá nyitni a házad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése