Paul Éluard
A magány erénye
Nevén nevezem homlokod
Csukló sírásod csúcsán máglyát rakok belőle
Visszfénynek nevezem a kínt mely úgy hasít
Beléd mint egy selyem kárpitba kardél
Letarollak te mákvirággal
S drága kutakkal teli kert
Gúzsbakötlek az ostorommal
Szívedben nem lakott csak földalatti lidérc
A szemed bogarában csak vér lesz ezután
Szád s kezed nevezem utolsónak nevén
Szád szerterombolt visszhang ólompénz a kezed
Széttöröm zárnyitó rozsdás kulcsaidat
Ha lesz idő mikor végleg meg kell nyugodnom
S el kell felejtenem hogy mégse tudtam győzni
Legalább megismerted gyűlöletem hatalmát.
(Rónay György fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése