A magány erénye

Paul Éluard
A magány erénye

Nevén nevezem homlokod
Csukló sírásod csúcsán máglyát rakok belőle
Visszfénynek nevezem a kínt mely úgy hasít
Beléd mint egy selyem kárpitba kardél

Letarollak te mákvirággal
S drága kutakkal teli kert
Gúzsbakötlek az ostorommal

Szívedben nem lakott csak földalatti lidérc
A szemed bogarában csak vér lesz ezután

Szád s kezed nevezem utolsónak nevén
Szád szerterombolt visszhang ólompénz a kezed
Széttöröm zárnyitó rozsdás kulcsaidat

Ha lesz idő mikor végleg meg kell nyugodnom
S el kell felejtenem hogy mégse tudtam győzni
Legalább megismerted gyűlöletem hatalmát.

(Rónay György fordítása)

Fölkelsz

Paul Éluard
Fölkelsz

Fölkelsz és szétsimul a víz
Lefekszel és a víz kitárul

Víz vagy szakadékaitól kitérő
Föld vagy eleven meggyökérző
Melyen minden helyet kap

A zaj sivatagában a csend buborékai a te műved
Szivárvány húrján égi himnuszt dalolsz
Jelen vagy mindenütt miattad nincsen út

Oltáron áldozol időt
Az örök ifjúságnak a fontos lángokénak
Mely fátyolt lök a létre miközben újraszüli

Asszony
Mindég ugyanolyan testet hozol világra
A magadét.

Te vagy maga a hasonlóság.

(Illyés Gyula)

Mindig tiszta szemük

Paul Éluard
Mindig tiszta szemük

Tunya napok, esős napok,
Eltörött tükrök, elveszett tűk napjai,
Tárt tengerek előtt zárt szemek napjai,
Fogság napjai, folyton egyforma lompos órák.

Szellemem az imént lombokon és virágon
Csillant s most meztelen, akár a szerelem,
Felejti hajnalát, fejét lehajtja érte
S hasztalan, engedelmes teste fölé mered.

Pedig a világ legszebb két szemét láttam én,
Ezüst isteneket zafírral a kezükben,
Igaz isteneket, madarakat a földben
S vizekben, láttam őket.

Szárnyuk szárnyam, semmi nem létezik,
Csak röptük, mely nyomoromat lerázza,
Csillagröptük, fénysuhanásuk,
Földröptük és kőrepülésük
Szárnyuk hullámain,

Gondolatom az élet és halál karjain.

(Rónay György fordítása)

Mezítelen igazság

Paul Éluard
Mezítelen igazság

Nincsen szárnya a kétségbeesésnek,
A szerelemnek sincsen,
Se arcuk,
Nem beszélnek,
Nem moccanok,
Rájuk se nézek,
Nem beszélek velük,
De élten élek én is, mint szerelmem és kétségbeesésem.

(Rónay György fordítása)

Itt élni

Paul Éluard
Itt élni

Tüzet raktam, mivel elhagyott az azúr,
Tüzet hogy barátja legyek,
Tüzet hogy belopjam magam a téli éjbe,
Tüzet hogy jobban éljek.

Neki adtam, amit nekem adott a nappal:
Erdőket, ligetet, szőlőket, búzatáblát,
Fészket s madarait, házat és kulcsait,
Rovart, virágokat, irhákat, ünnepet.

Csupán a csattogó lángok zajában éltem,
Melegük puszta illatában;
Hajó voltam amint elsüllyed zárt taván,
Egyetlen elemem volt csak, mint egy halottnak.

(Rónay György fordítása)

Csend, bágyadt meleg

Sibilla Aleramo
Csend, bágyadt meleg
Silenzio, tepore

Csend van, bágyadt meleg
az eldugott szobában itt, hol várlak,
s egy bíborszínű rózsa,
tikkadtságában szinte már lekókadt,
mert ő is barna szemeidre szomjas,
olyan szelíd az óra:
magamra öltöm néma kellemét,
puha rózsa leszek,
szemhéjadra simult aléló árnyék.

(Vajda Endre fordítása)

Mezítlen állok

Sibilla Aleramo
Mezítlen állok
Nuda nel sole

Mezítlen állok
néked a napban s mozdulatlan; festesz,
csupán keblem mozdul a csendben
szívemnek büszke ritmusára.
Miként a hajnal fénye
tiéd csillogó bársonyos testem,
rét vagyok, forrás, nyíló bús szirom, s két karom
érett szőlővenyige.
És imádsz, érzékeny lázas ujjaid
a vászonra visznek.
Mezítlen, mozdulatlan állok,
a természet vagyok és
ihlet, s te megrohansz, elnyelsz, feloldasz!
Vajon te formálsz engem,
vagy tán az én isteni lényem
formál művésszé téged?
Hullámzik halkan a keblem...

(Rózsa Zoltán fordítása)

A lombok alatt lépkedő leánynak...

Camillo Sbarbaro
A lombok alatt lépkedő leánynak...
La bambina che va sotto gli alberi

A lombok alatt lépkedő leánynak
aranyló hajfonata van csupán, és
éneket rejt a torka,
és dalolva
szökell az úton, s nem is sejtheti,
hogy a sors szebbet nem nyújthat neki,
mint vállán az a kis élő arany, s hogy
örömet zeng a torka.

Nekünk, kiknek csupán a
szavak öröme adatott, s akiknek
aranybojtunk sincs, kikben semmivé lett
a remény, mely az ő szívét dagasztja,
ha nem nagy kérés, vesszen el az élet,
csak az az egy kincs mindig megmaradjon.

(Lothár László fordítása)

Olykor, ha az út lángot vet alattam...

Camillo Sbarbaro
Olykor, ha az út lángot vet alattam...
Talora nell'arsura della via

Olykor, ha az út lángot vet alattam,
egy tücsök énekét meglepve hallom.
S máris előttem látomása ébred
fényben úszó szántóföldek sorának,
s elbámulok, hogy van még a világon
fa, víz, és annyi, annyi drága szépség,
mely vigasztalni tudott engem egykor.

A részeg ez ostoba döbbenettel
kapja arcába az éj levegőjét.

De érzem lelkemet hozzá tapadni
a süket város mindegyik kövéhez,
akár ha fa izmos gyökere lenne,
mosolygok hát elveszett magamon, s csak
könyököm mozdul, hogy szárnyat feszítsek.

(Lothár László fordítása)

Sibilla Aleramónak

Dino Campana
Sibilla Aleramónak
Una lirica per Sibilla Aleramo

Ott szerettelek meg hol aki fáradt
megpihen magányos utcákra érve
ahol szelíd béke esője árad
s este a szív csalárd tavaszba térne
csömör s bűntudat nélkül túl a sápadt
égbolton a violás messzeségbe.

(Eörsi István fordítása)