Négy vers

Samuel Beckett
Négy vers

1.
Dieppe

megint az utolsó apály
a holt kavics
a fordulás aztán a léptek
a kivilágitott város felé
1937

2.

ez a homokpergés vagyok
kavics és düne közt
esik a nyár esője életemre
rám életem dúlva iramlón
e kezdete felé vége felé

békém van ott a távolodó ködben
hogy nem kell taposnom többé ily teraszos küszöböket
élni egy ajtó terét
mely nyílik és zárul
1948

3.

mit csinálnék e világ nélkül mely közönyös arctalan
hol lenni csak egy pillanat hol minden pillanat
hiányba ömlik nemtudásba a multéba
mit e hullám nélkül hol végül
testre s árnyékra valami együtt borul
mit csinálnék e csönd nélkül hol a neszezés elhal
a zihálás mind az őrjöngés hogy segítsenek szeressenek
az ég nélkül mely ott úszik fenn
porballasztja fölött

mit csinálnék azt amit tegnap amit tegnapelőtt
lesnék vak ablakomon nem látok-e mást is
így kavarulni messzi az élettől
a rángó téren át
hangtalan hangok közt melyek
rejtettségem zsúfolják
1948

4.

szeretném ha meghalna szerelmem
és az eső hullna a temetőre
és rám ahogy megyek az utakon
gyászolva őt az elsőt és utolsót
1948

(Tandori Dezső fordítása)

In: Tört álmok - Ír költők antológiája (Kozmosz Könyvek, 1988)