Leopoldo Lugones
A tizenkét gyönyör (részlet)
Magányos hálófülke
Szunnyadt a kerevet. Rozsdás-szerényen
ragyogtak régi tűid, gyűrűid,
s beásított az ásatag, avítt
kolostor-csönd a gyászos zsalurésen.
Mint buborékot, álmok özönében
pengni hallotta saját hangjait
az elvarázsolt hegedű, amint
vonóra vágyott méla húrja éppen.
Sehol se voltál már. Csak melled árva
vércsöppjét őrizte a tépett párna.
A vak tükörre opálos homály hullt.
S a díszes vázában, mint ittfelejtett
fűző, mint fényes, gyűrhetetlen selymek,
egy magnólia édesen kitárult.
(Timár György fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése