Antônio de Castro Alves
Gitáros-ének
Indulj, szálló réti szellő,
öszvérhajcsár bús dalát vidd.
Puszta lett, haj! az én szívem,
puszta lett a nagyvilág is.
Merre járhat drága lánykám,
kire szívem várva vár?
Vadonbéli jó gitáros,
sírjon, sírjon a gitár!
Napszálltával ment a kedves,
mint folyóról seregélyek,
mint mikor felszáll a harmat
hűvös csókjára az éjnek.
Nem búsabb az én szivemnél,
búsan sír bár, a madár.
Vadonbéli jó gitáros,
sírjon, sírjon a gitár!
Szóltam én: a szép fazékfa
mire nyit, megjő a drága.
Jött a nyár, virágot öltött,
ment a nyár, elhullt virága.
Mondd, ki fenn szállsz, tarka réce,
az én szépem merre jár?
Vadonbéli jó gitáros,
sírjon, sírjon a gitár!
Nem élet már itt az élet,
nem kedves a föld se hozzám.
Elindulok őt keresni
messze, túl a hegyek ormán.
Ó, én bús rabszolga-sorsom!
Csak szívem ne volna bár!
Vadonbéli jó gitáros,
sírjon, sírjon a gitár!
(Tótfalusi István fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése