Búvár

Jaime Torres Bodet

Búvár

Vetkőztető vizével jön az alkony, s

lehántja lelkünkről az emlék

gúnyáit ez a hírtelen-gyors

süllyedés, mely mint fém-zsongás a fülben,

süket álmokról donog néma jelzést.

Megtartva föntről, bár alámerülten,

lény-nem-járta tengeri mélybe lengve

távoli dolgok okos lánca köt fenn,

akár a búvárt,

nehéz sisakja tömlöcében élőt,

a levegőcső csavaros boája.

Éber

szemedre álom-akvárium gördül

s pörög hullámok sebes kerekével.

De íme, máris kiválik a csöndből

hideg emlékek forró kútja, s most itt

e kútnál képeinknek

raja az elveszített

légkörtől megtisztulva szűzre mosdik.

Mily zene-ujjal érjek hozzád?

Mert csak a zene szülhet

a tapintásra formát

tenéked, ki a mohó fülnek

oly számolatlan alakú vagy.

Mert csak a zene gyúrhat

képmásodból, e szilánkokra széttört

tömérdek töredékből

egészet, újat,

kifejező új arcot, amely éppen

most érik álmod ringató vizében.

(Timár György fordítása)