Giosuè Carducci
Lányom menyegzőjére
Per le nozze di mia figlia
Akkor születtél még, amikor üzött
madárként tért kicsinyke lakomba a
remény, és én dörömbölőzve
még a jövő kapujában vártam,
és most, hogy immár biztosan állok ott,
hová harcolva küzdve elérni volt
erőm, s lármázik a hizelgők
hars papagáj hada körülöttem,
új fészkedet megrakni szorongva most
az Appenninen túlra repülsz az én
szülőhazám, Toszkána drága
dombjainak csodaszép tájára.
Menj és utad során szerelem s öröm
kövessen. Könnyáztatta szemem az el-
tünedező fátyol nyomában;
s múltat idézve mereng Caménám:
mikor aprócska, játszadozó leány,
virágokat szedtél te a fák között,
míg ő kézen vezetve téged
képek után kutatott az égen;
mikor selymes hajad, puha fürtjeid
körül röpdöstek el az Itália
királyait és gyáva népét
célba vevő sorok, izzó strófák;
és amikorra álmodozó lánnyá
nőttél te, ő elszántan a művészet
ormán csatázott és kitűzte
rá a dicső Garibaldi-zászlót.
Tünődve néz a múltba. Az esztendők
sorát fölfejteni lenne jó talán,
újra álmodni álmainkat
gyermekeid ragyogó szemével?
Vagy mindvégig küszködni a jobb, amíg
a szent, a végső óra elérkezik?
S mivel Beatricém, se másom
nincs, aki rám az egekben várna,
akkor majd énnekem a Homérosz és
a Dante járta úton a szemeid
cirógatása és a hangod
drága varázsa legyen kisérőm.
(Simon Gyula fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése