Giosuè Carducci
Tavaszelő
Primo vere
Nézd csak, bontakozik lassan a tél kemény
karjából a tavasz, meztelenül vacog,
borzongatja a szél: s könnyei közt máris
csillog, villog a nap, Lalage.
Hódunnája alatt ébred ezer virág,
apró kandi szemek néznek az ég felé,
rajtuk még az alig oszladozó, tűnő
álom árnyai, ó Lalage.
Télen át a fehér hótakaró alatt
odalent csodaszép álmokat álmodtak:
dúsan harmatozó hajnalokat, napfényt,
s Lalagém, a te arcodat.
S lelkem szunnyadozó gondolatainak
milyen álma lehet? S mért szomorúan és
könnyek közt mosolyog, drága Lalage, szűz
szépségedre a kikelet?
(Simon Gyula fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése