Giovanni Pascoli
A hattyúdal
A hattyú zeng. A hosszú, édes ének
a víz felett száll, mint a cimbalomhang,
akárha érces húrok zengenének.
Határtalan a sarki éj, a roppant
homály leszáll az úszó jéghegyekre.
A mozdulatlan tenger meg se csobban.
A hattyú zeng. Az ég sötétül egyre,
majd sárga lánggal égni kezd lobogva,
s szálakra bomló zöldre vált remegve.
És mint a hárfán játszó, itt meg ott a
zöld fény hatalmas ujjait kinyitva
lehull a zengő kristályoszlopokra.
Átszínesül a tintaéj, a ritka
magasban színes ív ragyog kigyúlva,
s a hajnal mély kapuit széttaszítja.
A zöld, a bíbor izzik, visszahull, a
sugárkévék bomolnak, szétereznek,
leomlanak, majd felragyognak újra.
Most elhalón harang ütése reszket,
a hattyú mozdul, és kitárja lassan
nagy szárnyait, és száll, száll, egyre
messzebb,
fehéren, fenn, a lángoló magasban.
(Lator László fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése