Nádi dalok

Nikolaus Lenau

Nádi dalok

1

Túlnan a nap lebukóban,

s a fáradt lét elpihen;

lombját itt a fűz a tóban

fürösztgeti csöndesen.

Ó, de szívem szépe hol van!

Csordulj, gyászom könnye hát!

Panasz kél a fűzfalombban,

és a szélben sír a nád.

Mélységes, halk bánatomban

úgy ragyogsz föl, kedvesem,

mint az esti csillag lobban

át a nádon, fűzeken.

2

Elborul, vad felhők szállnak,

és a zápor megered,

lármás szelek kiabálnak:

"Csillagod, tó, hova lett?"

Földúlják a vizet érte:

merre van a holt sugár.

Kínjaimra szemed fénye

nem ragyog le soha már.

3

Át az erdőn, alkonyatra,

gyakran ki-kiballagok

az elhagyott turjánpartra,

s lányka, terád gondolok.

Mikor a lomb elsötétül,

fölzúg a nád, imbolyog,

jajgat, és azt súgja végül

a fülembe: sírj, zokogj!

S mintha hangod szállna nyomban

halkan át a tó felett,

s fölcsendülne, elhalóban,

elmerülő éneked.

4

Lebukik a nap,

felhő tornyosul;

milyen tikkatag

a szél, ami fúj!

Cikáznak a menny

tüzei fakón,

képük sebesen

suhan a tavon.

Szemem látni vél

villámfény alatt;

lengeti a szél

hosszú hajadat.

5

A tó tükre mozdulatlan,

rajta nyájas hold lakik

s a zöld sásba fűzi lassan

halvány rózsaszálait.

Szarvas léptet fönn a dombon

és az éjbe szimatol;

halk madárnesz száll ki zsongón

időnkint a nád alól.

Pillám a könnyek lezárják,

s átsuhan a lelkemen,

mint egy esti, halk imádság,

szép emléked, kedvesem.

(Rónay György fordítása)