A boldog pásztor éneke

William Butler Yeats
A boldog pásztor éneke
(The Song of the Happy Shepherd)

Holt Árkádia erdeje,
Antik derűje is halott.
A Föld álmokkal volt tele,
Most dédelget festett Valót,
De nyugtalan tekintete,
Mert gyermeke, ó jaj, beteg,
S a Változandó itt alant
Vadul örvénylik, ellebeg,
Míg Krónosz harsog durva dalt.
Nem örök semmi, csak a szó.
Hol a sok harcos, nagy király,
Üres szót tettel csúfoló?
Hol a sok harcos, nagy király?
Dicsőséges sok tettüket
Őrzik ködös históriák -
Eldünnyögi a kisdiák.
Csontjukra föld borul, süket.
Talán a vándor földgolyó
Egy elhaló szó, semmi más,
Csak egy igényi villanás,
A kongó térben felgyuló.

Ne tisztelj ódon tetteket,
S hívságosan ne törd magad
Áhítozva az Igazat,
Mert vágyad új álmot teremt,
S gyötör. Egyetlen igazad
Szivedben hordod. Hát ne kérdd
A csillagok szerelmesét,
Ki látcsövén eget kutat,
Csillag-sürűben vág utat.
Ne szomjazd - nem segít szava:
Szivét megtépte már nagyon
A hűvös csillag-fájdalom,
Halott rég minden igaza.
Egy kagylót, visszhang-őrizőt
Keress, mit a sós hab kivet,
Susogd öblébe életed,
Az lesz a társad, enyhitőd:
Megőrzi rejtekébe zárt
Igéid széttört dallamát,
Majd zengve úgy enyésznek el,
Mint gyöngyök halk testvérei.
Mert semmi túl nem élheti,
A szó örök - hát énekelj!

Megyek. Van egy sír valahol,
Rá tűzliliomtő hajol.
Kit álmos hantok súlya nyom,
A Faunt vidítsa föl dalom,
Mikor a hajnal rámköszön.
Hogy zengtek harsány napjai!
Még látom őt gyöngyös füvön
Testetlen árnyként bolygani.
Átjárja boldog énekem:
"Mikor a Föld még álmodott..."
Hajtson ki álom szíveden,
Pipacs körítse homlokod,
Álmodj - az álom végtelen.

(Rab Zsuzsa fordítása)