Levél a börtönből

François Villon
Levél a börtönből
(Épitre á ses amis)

Szánjatok meg, szánjatok engemet.
Legalább ti, barátaim! Sötét
Verembe buktam, zöld lomb nem remeg
Fölöttem, mert száműzés éjjelét
Borította rám balsors és az ég.
Lányok, szeretők, boldog úrfiak,
Gyorsak, mint dárda, tű, ugrándiak,
Lábak, akiknek kedve víg s bolond,
Torkok, kik zengtek csengő dalokat:
Itt hagynátok őt, a szegény Villont?

Szabályt nem tűrő poéta-sereg,
Szóban és tettben gáláns úri nép,
Könnyed s kissé könnyelmű szellemek,
Hősök, csupa siker és büszkeség,
Míg késtek, ő betölti végzetét!
Lantpengetők, krém s minden jó falat
Akkor övé, ha meghalt? Nagy lakat
Őrzi, s oda be szél, villám se ront;
Kötelékei vastag várfalak,
S ti itt hagynátok a szegény Villont?

Nemes urak, kiket nem sujt tized,
Lássátok meg, mily siralmas e kép;
Császár s király nem rángat titeket,
Uratok csak az Isten. Neki még
Bőjt is vasárnap és kedden a hét!
Gereblye-foggá nőtt a foga, nagy;
Száraz kenyérre (nem kalácsra!) csak
Vizet kortyingat és gyomra jajong;
Asztala-ágya, mit a verem ad;
S ti itt hagynátok a szegény Villont?

Ajánlás

Dicső hercegek, amit kér a rab,
Királyi pecsét, kegyelmi irat,
Mely kivisz innét s falakat lebont.
Ha bajbajutva visít egy malac,
Fülel a konda s mind odaszalad -
S ti itt hagynátok a szegény Villont?

(Szabó Lőrinc fordítása)