Váci Mihály
Ezüst
A harangzúgás sötét pillangói
a virágokra selymesen leülnek;
parányi dolgokra tűzi az ünnep
jámbor címerü játék-lobogóit.
Az udvarok hűs rajzosra seperve,
az utcán harsog a locsolt pázsit,
a csend arany legyekkel muzsikás itt,
lábam elé leszáll inni a gerle.
A gyermek-ujjú szél ihleti lágyan
a levelek ezüstjét s meghatottan
felszállanak remegő sóhajokban
a jegenyék a lángralobbant nyárban.
A csend gyűrűtlen zöld tavába hajlik,
mint fűzfaág, egy tört, szomorú ének;
s eszembe jutsz, mint nyárfa levelének
ezüstfonákja ég egy pillanatnyit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése