Váci Mihály
Vak eső
Mint emlékező szürke arcu vak:
a lehunyt ég úgy keres tapogat
eső-ujjheggyel kövek homlokán,
az elmosódó szerelmek után.
Galambok szárnyáról a suhanást
lemossa, törli ez a simítás;
lányok hajából a krizantimos
frizura kócait kioldja most,
nadrágok éléből a vasalást,
szénából jászolbéli ropogást;
a gépről olaj-szivárványokat
old és derít a motorok alatt;
a boronált szántásba a magot
beleveri - s elmossa a nyomok
virágjelét: - pacsirták, traktorok
ábécéit - mit őrzött a homok;
és arcomról becéző illatod,
amit utolsó csókod itthagyott.
Letöröl mindent, végig tapogat,
ujjaival olvasgat ez a vak
égbolt - betűzi sorra itt
a nyár Braille-jelű sorait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése