Sírás

Váci Mihály

Sírás

Lidice, 1962. május

Csak eresz zokog így,

   és a szomorú fűzfák

pilláiról a könnyeket ily keserűn

   csak a friss sírok isszák;

csak a nyugtalan homok fojtja el így

   a zápor patakos panaszát,

árok mélyén a csalángyökerek

szürcsölnek ilyen temetőizeket,

   ha elönti őket a sár, iszap-ágy,

csak a szik, csak a szik sírhat így,

   ahogy a lélek sírni vágyik,

csak a szik, ha kicsordítja arany

   remegésű fehér margarétáit.

De az embernek itt nincs joga sírni,

   csak álszent szipog itt könnyet.

Ó, ti ledöntött fák, a ti görcsös

   gyökeretek szaggassa a földet.

Suhogjatok megmaradt jegenyék

   zarándok énekekkel;

nyírfa, - táncoló csontváz, - kísérteni

   a világba, kerekedj fel!

Akácaim, Krisztus fejét ölelő karotokkal

   fonjatok az égre töviskoronát;

fenyegessetek istent, betonoszlopok,

   ti fordított szöges boronák.

Gledíciák, testvéreim, tántorodva

   karotok közé estem,

ujjaitok hegyén mutassátok fel a szívem

   ezer vércseppben.

Sárbamerülő bakancsok, fuldokolva a szennyben,

   nyüszítsetek helyettem;

esti vályuk a tehenek szája körül,

   csobogjatok tiszta imát érettem.

Paták alól kibuggyant tócsák, amikből

   a pacsirta hajnalban iszik,

fecskék csőréből visszahullt gyöngyök,

   misézzetek érettem ti is.

Sírjál helyettem villanyvezetéken megütött

   gyermekjaju gerle,

kőuton pásztorolt égőpatáju nyáj,

   jajongva térdepelj le.

Fenőkövek és kaszapengék élén,

   sikongjatok, s ti kések

a köszörűköveken, szörnyű eleven sikolyok,

   acéllá fagyott üvöltések;

elhagyott ajtók sarkai zsoltározzatok

   a csapkodó huzatban;

üvöltsetek vonatok tengelyei

   az éles sínkanyarban;

vonítsatok a farkasokkal,

   hirtelen sikolyú fékek,

jódli sírással áldozz értem,

   sziréna-ének.

Dudorászd helyettem a Föld körül,

   villanyvezeték, zenéljed,

mit az én idegeim hiába sisteregnek

   a mindenségnek.

Mert nem sírhatok én itt. Az Emberiségnek

   nincs joga sírni a Földön;

csak esélye maradt, hogy a pártatlan

   jövendőhöz könyörögjön;

mert önmagához ma nem lehet

   felmentő kegyelemmel;

- nem érezheti magát embernek az itt,

   aki ember.