Váci Mihály
Sakk
Az alkony violáit legelészve
az éj sötét-gyapjas nyája poroszkál
a forróság lankáin. A hegy éle
mint vérbe mártott penge, égve, rozsdáll.
A hallgatózó lombok, mintha tudnák,
hogy tőled lépdel, szinte lopakodva,
a szívem: - szellő-tiszta neved súgják;
s ezüst horgát a sírás számba dobja.
Az étterem sakk-táblája világít.
Fekete figura fehér mezőben:
- erőltetem a vénség orgiáit,
hogy a kölyök fel ne bőgjön belőlem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése