Váci Mihály
Induló hegyomlás
Szeretlek!... Felcsuklik szavam még,
mint gyermeknek, ha anyja megveri,
és szívébe csalódott fájdalom tép,
hogy az bántja őt, aki szereti.
És aztán úgy, hogy belejajdul anyja:
csendesen, némán mossa tenyerén
morzsolgatott kicsiny szivét darabba
törve, már sós könnyeivel szegény.
Elbújik ólak mögé, lágy padlásra,
s az átkozott kis makacs, eszelős,
csak ül vénítő, zsibbasztó magányban;
pillája ezüstlő könnyektől ősz.
Szemén felnőttek csalódása lobban,
száján a vének megértése sír,
s mellén mint induló hegyomlás, lassan,
robajjal gördül el a férfi szív.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése