Váci Mihály
Meleg esőben!
Hajlonganak a térdeplő füvecskék,
és tapsikol sok kicsiny levelük.
Felcsilingelnek a virágkelyhecskék,
és fellélegzem én is ő velük.
Gyámoltalan kis bokrok kitipegnek
s lubickolnak a langy eső alatt;
az útilapuk vízben hemperegnek;
már én sem bírom komolyságomat.
Sikonganak a virágágyásokban,
és paskolják egymásra a vizet
az árvácskák szemérmes izgalomban;
és gyorsan én is nekivetkezek.
Szoknyáját térdig kényesen felhúzza
a jázminbokor s tócsákban topog.
Nem állhatom meg! - a cipőm lerúgva,
közelében mezítláb pocskolok.
Együtt fürdök a füvekkel, a fákkal;
fröcskölnek ágak, lombok; - kacagok,
ha nyakon önt egy fa hűs zuhanyával;
hátam patakzik, csurom víz vagyok.
Kikurjantok a kerítésen túlra:
- "Hej! ti örökké szomjas rozsmezők!
tolongtok-e ti is így hancurozva?"
de megilletődötten állnak ők!
A rozsszálak fedetlen fejük hajtva
áznak, éretten, áhítatosan,
a nagy teremtő ihlettől meghatva,
- s a füvek közt elszégyelem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése