A képtelen emlékezés elégiája

Jorge Luis Borges
A képtelen emlékezés elégiája
ELÉGÍA DEL RECUERDO IMPOSIBLE

Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
egy földes utcára alacsony falakkal
s egy egész hajnalt betöltő lovasra
(poncsója bő, kopottas)
a síksági napok egyikén
egy dátumnélküli napon.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
anyámra, ahogy elnézi a reggelt
a Santa Irene-i birtokon,
nem tudva, hogy Borgesnek nevezik majd.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
arra, hogy ott harcoltam Cepedánál
s láttam, ahogy Estanislao del Campo
derűs bátorsággal
köszönti az első golyót.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
a kis rejtekajtóra a majorban,
amit apám minden éjszaka belökött,
mielőtt aludni tért volna,
s amit utólszor 1938.
február 14-én lökött be.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
Hengist gályáira,
melyek a dán fövenyen szedve horgonyt
majd egy szigeten kötnek ki,
amely még nem Anglia.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
(emlékeztem is, csak elfeledtem)
egy arany Turnerre, amely
olyan nagy, mint a zene.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
arra, hogy hallottam Szókratész hangját,
ahogy a bürök délutánján
derűsen a halhatatlanság
kérdését fejtegette,
mítoszokat érvekkel váltogatva,
miközben a kék halál egyre feljebb
kúszott már kihűlő lábaiból.
Mit nem adnék érte, ha emlékeznék
arra, hogy egyszer azt mondtad nekem, szeretlek,
és hogy nem alhattam el hajnalig
szívszakadva és boldogan.

(Somlyó György fordítása)