A hattyúdal

Giovanni Pascoli

A hattyúdal

A hattyú zeng. A hosszú, édes ének

a víz felett száll, mint a cimbalomhang,

akárha érces húrok zengenének.

Határtalan a sarki éj, a roppant

homály leszáll az úszó jéghegyekre.

A mozdulatlan tenger meg se csobban.

A hattyú zeng. Az ég sötétül egyre,

majd sárga lánggal égni kezd lobogva,

s szálakra bomló zöldre vált remegve.

És mint a hárfán játszó, itt meg ott a

zöld fény hatalmas ujjait kinyitva

lehull a zengő kristályoszlopokra.

Átszínesül a tintaéj, a ritka

magasban színes ív ragyog kigyúlva,

s a hajnal mély kapuit széttaszítja.

A zöld, a bíbor izzik, visszahull, a

sugárkévék bomolnak, szétereznek,

leomlanak, majd felragyognak újra.

Most elhalón harang ütése reszket,

a hattyú mozdul, és kitárja lassan

nagy szárnyait, és száll, száll, egyre

messzebb,

fehéren, fenn, a lángoló magasban.

(Lator László fordítása)

A szél hangja

Nikolaus Lenau
A szél hangja

Álomba hullt az erdő észrevétlen,
lombot a levegő mozdítni renyhe
s illatot sem hord, s elhallgat a csendbe
madár a fán s a béka tó vizében.

A szentjánosbogár, mint szikra, éjen
s alvókon átlibben a levelekbe
s édes álmok körtáncában kerengve
lelkem elmerül a csend gyönyörében.

De lám! hirtelen zúgás kél a fákon,
kedves álmokból vissza kell találnom,
komoly hang beszél most hozzám a csendben;

a felriadt lélek figyel a szélben,
mely mint atya szól játszó gyermekéhez,
figyelmeztet, ideje hazamennem.

(Hajnal Gábor fordítása)

Németalföldi táj

Nikolaus Lenau

Németalföldi táj

Rét patakja lanyha, lomha

szellő hírt sem ad magáról

színtelen lomb hull a fáról,

vénüléstől hull a lombja

Lusta rajban varju szálldos,

mintha nem lendülne szárnya,

szélmalom les szélre várva,

álmos táj ez, szörnyen álmos!

Itt tavasz s nyár rég szaladt át,

kunyhó áll a gyepszegélyen,

nem néz, szemre húzta mélyen

azt az ócska szalma-sapkát.

Bús juhász ül eltünődve,

vagy csak szundit nyája mellett?

Ködöt font az ősz a földre

s elaludt a rokka mellett.

(Áprily Lajos fordítása)

Az ég gyásza

Nikolaus Lenau

Az ég gyásza

Az ég arcán egy gondolat: sötéten

egy felhő száll át, gyászos és komor;

mint nagybeteg ágyán a láz hevében,

hánykolódik a szélben a bokor.

A menny bosszúsan, tompán fölmorajlik,

nehéz pillái megvonaglanak -

Így rebben a szem, ha sírásra hajlik,

s fakó fény lobban a pillák alatt.

A láp hidege a síkságra árad,

a puszta fölött pára kavarog;

az ég utána gondol bánatának,

és kiejti kezéből a napot.

(Rónay György fordítása)

Téli éjszaka

Nikolaus Lenau

Téli éjszaka

1

A levegő jég és üveg,

megyek, a hó ropog alattam;

gőzt fúvok, szakállam zizeg;

tovább, tovább csak szakadatlan!

Hogy hallgat az ünnepi táj!

Holdfény hull az öreg fenyőkre,

s mintha vonzaná a halál,

úgy ejti ágát mind a földre.

Dermedj át, fagy, a szivemen,

hogy dúló, vad tüze megálljon

és végre bent is csönd legyen,

mint itt az éjszakai tájon.

(Szabó Lőrinc fordítása)

2

Farkas vonít, s a tar berek

az éj nyugalmát fölriasztja

- mint anyját éhes kisgyerek -,

sürgetné: lesz véres falatja?

Rohanva hó-pusztákon át,

a szél fákat bőszülve zúgat,

veszettre nyargalná magát,

ébredj, szivem, s jajgasd ki búdat!

S halottaid hadd keljenek,

sok kínod is: bús éji horda,

hadd kapják el viharszelek,

észak zord népe hadd sodorja!

(Áprily Lajos fordítása)

Nádi dalok

Nikolaus Lenau

Nádi dalok

1

Túlnan a nap lebukóban,

s a fáradt lét elpihen;

lombját itt a fűz a tóban

fürösztgeti csöndesen.

Ó, de szívem szépe hol van!

Csordulj, gyászom könnye hát!

Panasz kél a fűzfalombban,

és a szélben sír a nád.

Mélységes, halk bánatomban

úgy ragyogsz föl, kedvesem,

mint az esti csillag lobban

át a nádon, fűzeken.

2

Elborul, vad felhők szállnak,

és a zápor megered,

lármás szelek kiabálnak:

"Csillagod, tó, hova lett?"

Földúlják a vizet érte:

merre van a holt sugár.

Kínjaimra szemed fénye

nem ragyog le soha már.

3

Át az erdőn, alkonyatra,

gyakran ki-kiballagok

az elhagyott turjánpartra,

s lányka, terád gondolok.

Mikor a lomb elsötétül,

fölzúg a nád, imbolyog,

jajgat, és azt súgja végül

a fülembe: sírj, zokogj!

S mintha hangod szállna nyomban

halkan át a tó felett,

s fölcsendülne, elhalóban,

elmerülő éneked.

4

Lebukik a nap,

felhő tornyosul;

milyen tikkatag

a szél, ami fúj!

Cikáznak a menny

tüzei fakón,

képük sebesen

suhan a tavon.

Szemem látni vél

villámfény alatt;

lengeti a szél

hosszú hajadat.

5

A tó tükre mozdulatlan,

rajta nyájas hold lakik

s a zöld sásba fűzi lassan

halvány rózsaszálait.

Szarvas léptet fönn a dombon

és az éjbe szimatol;

halk madárnesz száll ki zsongón

időnkint a nád alól.

Pillám a könnyek lezárják,

s átsuhan a lelkemen,

mint egy esti, halk imádság,

szép emléked, kedvesem.

(Rónay György fordítása)

Pillantás a folyóba

Nikolaus Lenau
Pillantás a folyóba

Ha boldogságod elhagyott
és vissza sose tér már,
nézz a folyóba, nézd, ahogy
lenn hömpölyög a mély ár.

Nézd, nézd csak omló habjait,
s már gyászát nem is érzed,
bárhogy szeretted azt, amit
a szívedről letéptek.

Nézz mereven a mélybe hát,
míg megered a könnyed,
úgy nézd útját, e fátylon át,
az elfutó özönnek.

A szív sebét a feledés
majd behegeszti lágyan;
s tovasuhan a kínod és
a lelked is az árban.

(Rónay György fordítása)

Tengeri fűz

Jovan Dučić

Tengeri fűz

Árva fűz a sziklán, tengerre hajolva,

hosszú zöld haját a szélbe belebontja:

megrontott fa-tündér, valakinek átkát,

folyton azt susogja, a szomoruságát.

Hegyeket zendít a rőt hajnal körötte,

haldokló csobogást hoz a csöndes este;

s hol minden fut, táncol, ő áll, s megigézve

néz a dúlt égbe, a habba, az időbe.

És azoknak susog, dobva egy-egy tépett

ágat a tengernek, levelet a szélnek,

s mint önkínzó szív ha mereng sebe titkán,

zúg a gyászos élet. - Árva fűz a sziklán...

(Szabó Lőrinc fordítása)

Csöndben ne lépj az éjszakába át

Dylan Thomas

Csöndben ne lépj az éjszakába át

(Do not go gentle into that good night)

Csöndben ne lépj az éjszakába át,

Szikrázzon vén korod, ha hull a nap.

Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

A bölcs bár végül rendjén lát homályt,

Mert nem volt villám-cikázó ajak,

Csöndben nem lép az éjszakába át.

A jó, ki hullám-üttön jajt kiált,

Hogy zöld öblön csepp tett is lángra kap,

Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

A vad, ki naphoz kapkod s búg imát,

S ím késve eszmél: csupa kín a nap,

Csöndben nem lép az éjszakába át.

A zord tudja, bár verje vaksiság,

Hogy lehet meteor-szemű ki vak,

Dúl-fúl, ha megszakad a napvilág.

Apám, míg lábad bús oromra hág,

Düh s könny között átkozd vagy áldd fiad.

Csöndben ne lépj az éjszakába át,

Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

(Nagy László fordítása)

A nem magadfajtákhoz

Dylan Thomas

A nem magadfajtákhoz

(To Others than You)

Barátban ellenség, kihívlak.

Te, hamis pénzzel perselyedben,

Te, lehengerlő dumájú barátom,

Ki hazugságot kentél rám, faképpel

Lesve ki titkom, mit úgy rejtegettem,

Szemed fénymorzsákkal száraz falatra

Szeretetem lágy fogát rákapatta,

S fölhorzsoltál, míg akadozva nyeltem,

Téged erőm most tolvajként idéz fel

A tükör-rendszerű emlékezetben,

A tett el nem mosódó mosolyával,

A bársonykesztyűs kéz bűvészcselével

S szivemmel, mit mozsárba törsz,

Hisz, hogy van itt vidám, őszinte fickó,

Ily önzetlen rokon, sosem reméltem,

S mondani se mertem, míg félresikló

Igazságokkal labdáztál a légben,

Sem, hogy bár a jót és hibát

Bennük egyképp szerettem én,

Ellenségem volt annyi jóbarát

Gólyalábon, ködsüveggel fején.

(Kálnoky László fordítása)

Megjegyzés: rákerestem az eredetire a neten, ott az utolsó négy sor külön versszakot alkot. Morfondíroztam, mi legyék, de végül úgy döntöttem, így hagyom, ahogy a könyvemben van.

Nyujtózik a torony

Dylan Thomas
Nyujtózik a torony
(The spire cranes)

Nyujtózik a torony. Szobra madárkalitka.
Kő-tollas madarait nem engedi ki szikla-
Fészkükből sós fövenyre, hűteni torkukat,
Fűre loccsant eget szárnyukkal fúrni, habot
Tipegni. Csöng a harang, kőbörtönét becsapja,
Időbe átszökő esőként hull a papra,
Idő úszó kezére, zene ezüst hajára
S szájára. Horgaikról hang, toll egyszerre hullnak.
Tiéd az a madárház, dalok, mik visszabujnak
Az épült hangba vagy a harangba, hogyha tél lesz,
S nem vándorolnak el, mint tékozlók, néma széllel.

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)

És nem vesz rajtuk erőt a halál

Dylan Thomas

És nem vesz rajtuk erőt a halál

(And death shall have no dominion)

És nem vesz rajtuk erőt a halál.

Olybá vétetnek majd a pőre holtak,

Mint lakói a szélnek s esti holdnak;

Míg csontvázuk letisztogatva korhad,

Csillag gyúl ki könyökön s lábfejen;

Ki elveszti eszét, majd észre tér,

Ki tengerbe vész, ismét partot ér;

Szeretők halnak, él a szerelem;

És nem vesz rajtuk erőt a halál.

És nem vesz rajtuk erőt a halál.

Bár a tenger örvényei alatt

Nyugosznak, holtuk meddő nem marad;

Kínpadra vonva, hol az ín szakad,

S kerékre kötve, meg nem törhetők;

Kezük között kettéhasad a hit,

S orrszarvú bűnök testüket átdöfik;

Minden széthull, de ellenállnak ők;

És nem vesz rajtuk erőt a halál.

És nem vesz rajtuk erőt a halál.

Nem hallják immár a sirály jaját

S a parton megtörő hullám zaját;

Hol virág lélegzett, fejét virág

Nem emeli az esős szélbe már;

Bár nincs eszük, s feküsznek mereven,

Lényegük általüt a százszorszépeken,

S nap felé tör, amíg csak a nap áll,

És nem vesz rajtuk erőt a halál.

(Kálnoky László fordítása)

Dajkáld a fényt

Dylan Thomas
Dajkáld a fényt
(Foster the light)

Dajkáld a fényt, s a Hold arcát se fedd el,
Ha szélbe állsz, hát csontjaidba metsszen,
S hámozd elő a körbe-fújt velőt;
Élj az éjjel, hófénytől óvd agyad,
Egyetlen jégcsap tűjén ne fagyassz
Sarkcsillaggá ág-bogas levegőt.

Zúgj tavasz-ártól, s kakastojást kikölts,
Fügébe évszak szárát vissza sem püföld,
De plántálj négyszer-termő mesgyét birtokodra;
Lángföldjeid műveld fagy idejében,
Rőt-szemü gyümölcsösbe hómagot vess,
S növény-évszázadot ifjúkorodba.

Nemző légy mindenen, csont-szérün is; csak
Bagolymagból ne hajts ki ördögfattyat,
Varázsbordád övezze szív-planétánk;
Halandók hangján s kergék kórusán át
Igéd, hatalmas úr, zengő felhőkre mérd föl,
S tépj mandragóra-dalt velőgyökérből.

Embertelen görögj forgó bozonton,
Tenger-kerék, s meg ne szánj, hogy kisiklom
Csillaghajós mosollyal a halandó
Szerelmekből: se őket, csonthalomban,
Pőrén, szél-ajzott pléhmadárseregben;
S te borzas tengelyen ne szélkakaskodj.

Ki színben formát adtál tengereknek,
Gyúrtad agyag-másom, s a vízözönben
Égi bárkád megnyílt sok tarka párnak,
Ó, térkép álló dicsősége, formálj
Engem világgá, ahogy köreid már
Az én derűs ember-képemre járnak.

(Tandori Dezső fordítása)

Fülek hallják fenn a toronyban

Dylan Thomas

Fülek hallják fenn a toronyban

(Ears in the Turrets hear)

Fülek hallják fenn a toronyban,

Hogy az ajtón kezek dübögnek,

Szemek látják a házoromról,

Hogy kezek a záron matatnak.

Elhúzzam-e hát a reteszt most,

Vagy halálomig itt maradjak

- Idegen szemnek láthatatlan -

Fehér házamnak börtönében?

Kezek, mit hoztok: mérget vagy bor-ágat?

Túl, túl e szigeten, amelyet

A hús vékony vize határol

És a messzirenyúló csont-part:

A szárazföld van - hang nem éri,

Sem gőgös dombjait az emlék.

S nem zavarja meg repülőhal,

Sem madár e sziget nyugalmát.

Fülek a szigeten hallgatják,

Hogy tűzként lobog el a szellő,

Szemek a szigeten látják, hogy

Az öblön túl ring egy hajó-raj.

Fussak le gyorsan a hajókhoz,

Hajamban a sziszegő széllel,

Vagy halálomig itt maradjak,

Egy tengerészt sem üdvözölve?

Hajók, mit hoztok: mérget vagy bor-ágat?

Kin az ajtón kezek dübögnek,

Az öblön túl ring egy hajóraj,

Eső hull palákra, homokra.

Nyissak ajtót az idegennek,

És a tengerészt üdvözöljem?

Vagy halálomig itt maradjak?

Idegen kezek a hajók rakománya:

Mit hoztok - mérget vagy bor-ágat?

(Végh György fordítása)

Volt idő

Dylan Thomas
Volt idő
(Was there a time)

Volt idő, mikor hegedűjükkel táncosok
Fel tudták tartóztatni a gyerekek gondjait?
Ó, volt idő, mikor még tudtak sírni könyveken,
De bizony mindent kikezdtek az idő férgei.
Az ég boltjai alatt életünk bizonytalan.
Az életben az ismeretlen a legbiztosabb.
Akinek nincsen karja a fényreklámok alatt,
Annak a keze a legtisztább, s kinek nincsen szive:
Csak azé nem fáj - s így csak az lát tisztán, aki vak.

(Végh György fordítása)

Mondjuk, isten dönget felhőt

Dylan Thomas

Mondjuk, isten dönget felhőt

(Shall gods be said to thump the clouds)

Mondjuk, isten dönget felhőt

Ma mennydörgés pöröl a fellegekkel,

Mondjuk, istenek sírnak, ha vihar bőg?

A szivárvány rajtuk a színes pendely?

Ha csepereg, hol vannak ők?

Mondjuk, talán kisisten spriccel

Kertlocsolóból, vagy zúdít vízözönt?

Mondjuk, fogdosva, mint Venuszt,

Vén istenség tőgyét fejik,

S a nyirkos éj, a dajka, szid?

Mondjuk: az istenek kövek.

Zuhantott kő doboljon, földre esvén,

Zengjen kavics kaviccsal össze?

Kő - szólj minden beszélők nyelvén.

(Szabó János fordítása)

Kiváltképp ha az októberi szél

Dylan Thomas

Kiváltképp ha az októberi szél

(Especially when the October wind)

Kiváltképp ha az októberi szél

Fagyos ujjakkal bünteti hajam,

Ráklábu nap fog el, tüzön megyek

S árnyék-rákot vetek a földre még,

Tengerparton, hol madárraj zajong,

Holló krákog, botra űzte a tél,

Nehéz szivem borzong, amíg beszél:

Szótag-vért és ömlő szavakat ont.

Szavak tornyába zárva látom én:

A láthatáron járva, mint a fák,

Nők szó-árnya suhan s a park füvén

Csillagmozgású gyermekhad fut át.

Magánhangzó bükkökből vágom őket,

Vagy kemény tölgyhangzókból, tövises

Bozótok gyökereiből, de lesz

Olyan is, mit víz beszédéből szőttem.

Páfrány-cserép mögött az óra leng,

Mondja az óra-szót - ideg-jelentést

Repít nyeles korong, reggelt jelent és

Szelet ráng a kakas ugrálva fent.

Mezők jeleiből formálom őket,

Jelző fűből, mely jelzi, mit tudok,

S férges téllel áttöri szemgolyód -

Mások meg a holló bűnéből nőttek.

Kiváltképp ha az októberi szél

(Hadd tépjem őket Wales póknyelvü, hangos

Dombjairól mint őszi bűvös hangot)

Répaököllel büntet, vad vidék:

Hadd gyúrjam őket szívtelen szavakból -

Vértelen a szív: olvasott az ér gyors

Lüktetéséből s látta már a tébolyt.

Parti rigók sötét hangzói - hallod?

(Képes Géza fordítása)

Versek Blokhoz 1.

Amadea ajánlotta

Marina Cvetajeva

Versek Blokhoz

1.

Neved madárfiók tenyeremben.

Neved mint jégcsap, üdíti nyelvem.

Szájmozdulat, egy-rezzenetű.

Neved négy betű...

Szép labda, égbe szökellő.

Ezüstszívű csengő.

Csendes tóba vetett

kavics visszhangja neved.

Döndül tompa zenével,

mint éji lódobogás, ugy enyész el.

Verdes, mint a magány

homlokhoz szorított fegyver ravaszán.

Neved - tudod, mi nekem?

Neved csók lehunyt szememen.

Dermedt századok fagya enged

hóra hullt csókjára nevednek.

Kék csobogású, hűs italom

neved, álom, mély nyugalom.

(Rab Zsuzsa fordítása)

43. szonett

Amadea ajánlotta

Elizabeth Barrett-Browning

43. szonett

Mennyire szeretlek? Hadd számolj csak!

Magosában, hosszában s széltében szeretlek.

A térnek hova lelkem elér, ha száll s felkél

a lét határa az Úrhoz, ki elvesz s ad.

Szeretlek halk vágyában a köznapoknak,

mikor a nap ragyog s a gyertya ég.

Szeretlek lángra gyúló szenvedéllyel,

bánatom erejével, gyermekkorom hitével.

Szeretlek lélegzetemmel, mosolyommal s könnyemmel,

szeretlek elveszett szentjeim helyett.

Ennél jobban csak az Úr kegyelmével,

halálom órája után szerethetlek.

(Babits Mihály fordítása)