Jorge Luis Borges
Egy 1899-es kismesterhez
A UN POETA MENOR DE 1899
Hogy maradjon egy verssor délutánra,
amikor a szomorú óra vár ránk,
s neved kapcsolódjon össze a halvány
árnyakkal s az arannyal. Ezt kívántad.
Milyen heves szenvedéllyel csiszoltad
a nap legvégén furcsa verssorod,
amit mindaddig, míg a föld forog,
az alkony furcsa kékje igazolhat.
Hogy sikerült-e, nem is sejthetem,
s azt sem, hogy éltél-e, ködszerű bátyám,
de egyedül vagyok, és azt kívánnám,
hogy könnyű árnyékod most itt legyen
e fáradt szavak alakulatán,
ami talán maga a délután.
(Imreh András fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése