Paul Éluard
Veled
Kézben fogom az utcát akár egy poharat
Varázsos fénnyel van tele
Könnyű szavakkal van tele
Oktalan kacajokkal
Ez a világ legszebb gyümölcse
Nádkönnyűek a föl- s lejárók
Távollét-kék mind a madár
Egy sápadt és keskeny leányka
Aki mindig oly gondteli
Ő se várat soká magára
Kicsike hajdanvolt leányka
Ő igazolja álmaim
Ő teljesíti vágyaim
Ő őrzi gyermekkori visszfény
Az utca arany áramát.
(Illyés Gyula fordítása)
2016. július 10., vasárnap
Szabadság
Paul Éluard
Szabadság
Kis irkalapjaimra
Padomra és a fákra
Homokra és a hóra
Felírlak én
Minden beírt papírra
Minden üres papírra
Ha nincs hamura kőre
Felírlak én
Ó képek aranyára
Harcosok fegyverére
Királyi koronákra
Felírlak én
Dzsungelre sivatagra
Fészekre rekettyésre
Zengő gyermekkoromra
Felírlak én
Az éj csudáira
Fehér cipó napokra
A mátka évszakokra
Felírlak én
Az elrongyolt egekre
A lápra mely penész nap
S tóra mely eleven hold
Felírlak én
Mezőre láthatárra
Szárnyrakelt madarakra
Árnyak malmaira
Felírlak én
A friss hajnali szélre
Tengerre és hajókra
A tébolyult csucsokra
Felírlak én
A habzó fellegekre
Verítékző viharra
A sűrű unt esőre
Felírlak én
Szikrázó villanásra
Tornyosuló szinekre
A meztelen valóra
Felírlak én
Az ébredő dülőkre
Kitáruló utakra
Szétáradó terekre
Felírlak én
A fényre mely kigyullad
A fényre mely elalszik
Sok régi otthonomra
Felírlak én
Szobámnak a tükörben
Kettészelt gyümölcsére
Ágyam üres héjára
Felírlak én
Nyalánk kis kutyusomra
A fülét hegyezőre
S balog mancsára is
Felírlak én
Ajtóm trambulinjára
Meghitt kis tárgyaimra
Az áldott lángu tűzre
Felírlak én
A nyíló női testre
Baráti homlokokra
És felém tárt kezekre
Felírlak én
Döbbenet ablakára
Figyelmes ajkivekre
A csönd fölé magasan
Felírlak én
Feldúlt rejtekeimre
Ledőlt fároszaimra
Búmnak merő falára
Felírlak én
A vágytalan hiányra
A meztelen magányra
A halál grádicsára
Felírlak én
A boldog gyógyulásra
A szétfoszló veszélyre
S emléktelen reményre
Felírlak én
S ez egy szó erejével
Kezdek el újra élni
Hogy rád ismerjek s neveden
Szólítsalak
Szabadság.
(Somlyó György fordítása)
Szabadság
Kis irkalapjaimra
Padomra és a fákra
Homokra és a hóra
Felírlak én
Minden beírt papírra
Minden üres papírra
Ha nincs hamura kőre
Felírlak én
Ó képek aranyára
Harcosok fegyverére
Királyi koronákra
Felírlak én
Dzsungelre sivatagra
Fészekre rekettyésre
Zengő gyermekkoromra
Felírlak én
Az éj csudáira
Fehér cipó napokra
A mátka évszakokra
Felírlak én
Az elrongyolt egekre
A lápra mely penész nap
S tóra mely eleven hold
Felírlak én
Mezőre láthatárra
Szárnyrakelt madarakra
Árnyak malmaira
Felírlak én
A friss hajnali szélre
Tengerre és hajókra
A tébolyult csucsokra
Felírlak én
A habzó fellegekre
Verítékző viharra
A sűrű unt esőre
Felírlak én
Szikrázó villanásra
Tornyosuló szinekre
A meztelen valóra
Felírlak én
Az ébredő dülőkre
Kitáruló utakra
Szétáradó terekre
Felírlak én
A fényre mely kigyullad
A fényre mely elalszik
Sok régi otthonomra
Felírlak én
Szobámnak a tükörben
Kettészelt gyümölcsére
Ágyam üres héjára
Felírlak én
Nyalánk kis kutyusomra
A fülét hegyezőre
S balog mancsára is
Felírlak én
Ajtóm trambulinjára
Meghitt kis tárgyaimra
Az áldott lángu tűzre
Felírlak én
A nyíló női testre
Baráti homlokokra
És felém tárt kezekre
Felírlak én
Döbbenet ablakára
Figyelmes ajkivekre
A csönd fölé magasan
Felírlak én
Feldúlt rejtekeimre
Ledőlt fároszaimra
Búmnak merő falára
Felírlak én
A vágytalan hiányra
A meztelen magányra
A halál grádicsára
Felírlak én
A boldog gyógyulásra
A szétfoszló veszélyre
S emléktelen reményre
Felírlak én
S ez egy szó erejével
Kezdek el újra élni
Hogy rád ismerjek s neveden
Szólítsalak
Szabadság.
(Somlyó György fordítása)
A magány erénye
Paul Éluard
A magány erénye
Nevén nevezem homlokod
Csukló sírásod csúcsán máglyát rakok belőle
Visszfénynek nevezem a kínt mely úgy hasít
Beléd mint egy selyem kárpitba kardél
Letarollak te mákvirággal
S drága kutakkal teli kert
Gúzsbakötlek az ostorommal
Szívedben nem lakott csak földalatti lidérc
A szemed bogarában csak vér lesz ezután
Szád s kezed nevezem utolsónak nevén
Szád szerterombolt visszhang ólompénz a kezed
Széttöröm zárnyitó rozsdás kulcsaidat
Ha lesz idő mikor végleg meg kell nyugodnom
S el kell felejtenem hogy mégse tudtam győzni
Legalább megismerted gyűlöletem hatalmát.
(Rónay György fordítása)
A magány erénye
Nevén nevezem homlokod
Csukló sírásod csúcsán máglyát rakok belőle
Visszfénynek nevezem a kínt mely úgy hasít
Beléd mint egy selyem kárpitba kardél
Letarollak te mákvirággal
S drága kutakkal teli kert
Gúzsbakötlek az ostorommal
Szívedben nem lakott csak földalatti lidérc
A szemed bogarában csak vér lesz ezután
Szád s kezed nevezem utolsónak nevén
Szád szerterombolt visszhang ólompénz a kezed
Széttöröm zárnyitó rozsdás kulcsaidat
Ha lesz idő mikor végleg meg kell nyugodnom
S el kell felejtenem hogy mégse tudtam győzni
Legalább megismerted gyűlöletem hatalmát.
(Rónay György fordítása)
Fölkelsz
Paul Éluard
Fölkelsz
Fölkelsz és szétsimul a víz
Lefekszel és a víz kitárul
Víz vagy szakadékaitól kitérő
Föld vagy eleven meggyökérző
Melyen minden helyet kap
A zaj sivatagában a csend buborékai a te műved
Szivárvány húrján égi himnuszt dalolsz
Jelen vagy mindenütt miattad nincsen út
Oltáron áldozol időt
Az örök ifjúságnak a fontos lángokénak
Mely fátyolt lök a létre miközben újraszüli
Asszony
Mindég ugyanolyan testet hozol világra
A magadét.
Te vagy maga a hasonlóság.
(Illyés Gyula)
Fölkelsz
Fölkelsz és szétsimul a víz
Lefekszel és a víz kitárul
Víz vagy szakadékaitól kitérő
Föld vagy eleven meggyökérző
Melyen minden helyet kap
A zaj sivatagában a csend buborékai a te műved
Szivárvány húrján égi himnuszt dalolsz
Jelen vagy mindenütt miattad nincsen út
Oltáron áldozol időt
Az örök ifjúságnak a fontos lángokénak
Mely fátyolt lök a létre miközben újraszüli
Asszony
Mindég ugyanolyan testet hozol világra
A magadét.
Te vagy maga a hasonlóság.
(Illyés Gyula)
Mindig tiszta szemük
Paul Éluard
Mindig tiszta szemük
Tunya napok, esős napok,
Eltörött tükrök, elveszett tűk napjai,
Tárt tengerek előtt zárt szemek napjai,
Fogság napjai, folyton egyforma lompos órák.
Szellemem az imént lombokon és virágon
Csillant s most meztelen, akár a szerelem,
Felejti hajnalát, fejét lehajtja érte
S hasztalan, engedelmes teste fölé mered.
Pedig a világ legszebb két szemét láttam én,
Ezüst isteneket zafírral a kezükben,
Igaz isteneket, madarakat a földben
S vizekben, láttam őket.
Szárnyuk szárnyam, semmi nem létezik,
Csak röptük, mely nyomoromat lerázza,
Csillagröptük, fénysuhanásuk,
Földröptük és kőrepülésük
Szárnyuk hullámain,
Gondolatom az élet és halál karjain.
(Rónay György fordítása)
Mindig tiszta szemük
Tunya napok, esős napok,
Eltörött tükrök, elveszett tűk napjai,
Tárt tengerek előtt zárt szemek napjai,
Fogság napjai, folyton egyforma lompos órák.
Szellemem az imént lombokon és virágon
Csillant s most meztelen, akár a szerelem,
Felejti hajnalát, fejét lehajtja érte
S hasztalan, engedelmes teste fölé mered.
Pedig a világ legszebb két szemét láttam én,
Ezüst isteneket zafírral a kezükben,
Igaz isteneket, madarakat a földben
S vizekben, láttam őket.
Szárnyuk szárnyam, semmi nem létezik,
Csak röptük, mely nyomoromat lerázza,
Csillagröptük, fénysuhanásuk,
Földröptük és kőrepülésük
Szárnyuk hullámain,
Gondolatom az élet és halál karjain.
(Rónay György fordítása)
Mezítelen igazság
Paul Éluard
Mezítelen igazság
Nincsen szárnya a kétségbeesésnek,
A szerelemnek sincsen,
Se arcuk,
Nem beszélnek,
Nem moccanok,
Rájuk se nézek,
Nem beszélek velük,
De élten élek én is, mint szerelmem és kétségbeesésem.
(Rónay György fordítása)
Mezítelen igazság
Nincsen szárnya a kétségbeesésnek,
A szerelemnek sincsen,
Se arcuk,
Nem beszélnek,
Nem moccanok,
Rájuk se nézek,
Nem beszélek velük,
De élten élek én is, mint szerelmem és kétségbeesésem.
(Rónay György fordítása)
Itt élni
Paul Éluard
Itt élni
Tüzet raktam, mivel elhagyott az azúr,
Tüzet hogy barátja legyek,
Tüzet hogy belopjam magam a téli éjbe,
Tüzet hogy jobban éljek.
Neki adtam, amit nekem adott a nappal:
Erdőket, ligetet, szőlőket, búzatáblát,
Fészket s madarait, házat és kulcsait,
Rovart, virágokat, irhákat, ünnepet.
Csupán a csattogó lángok zajában éltem,
Melegük puszta illatában;
Hajó voltam amint elsüllyed zárt taván,
Egyetlen elemem volt csak, mint egy halottnak.
(Rónay György fordítása)
Itt élni
Tüzet raktam, mivel elhagyott az azúr,
Tüzet hogy barátja legyek,
Tüzet hogy belopjam magam a téli éjbe,
Tüzet hogy jobban éljek.
Neki adtam, amit nekem adott a nappal:
Erdőket, ligetet, szőlőket, búzatáblát,
Fészket s madarait, házat és kulcsait,
Rovart, virágokat, irhákat, ünnepet.
Csupán a csattogó lángok zajában éltem,
Melegük puszta illatában;
Hajó voltam amint elsüllyed zárt taván,
Egyetlen elemem volt csak, mint egy halottnak.
(Rónay György fordítása)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)