Egy este

Georg Trakl

Egy este

(Ein Abend)

Este felhőfátyolos volt az ég.

A csönd- és bánat-ülte berken át

borzongás űzte sötét-aranyát.

Estharangszót hozott a messzeség.

A föld jeges víz hűséből ivott,

az erdőszélen izzott tűz-zsarát,

és angyalhangú szélnek dala szállt,

s magam borzongva hulltam térdre ott,

hol seprűvirág s kányafű terem.

Ezüst kacajban úsztak elveszett

szerelmek őrei, a fellegek.

Magányos volt a puszta s végtelen.

(Erdélyi Z. János fordítása)

Három álom

Georg Trakl

Három álom

(Drei Träume)

I

Mintha levélhullás lett volna álmom,

álmodtam erdőt és sötét tavat,

gyászos beszéd visszhangját, egyre-fájón -

mégsem tudom, mit súgnak a szavak.

Mintha csillaghullás lett volna álmom,

esdő könny, mely fakó szemen fakad,

visszhangja egy mosolynak, egyre-fájón -

mégsem tudom, mit súgnak a szavak.

Levélhullás, csillaghullás-e álmom,

sorsom örök futás, mely elragad,

gyász nem-haló visszhangja, egyre-fájón -

mégsem tudom, mit súgnak a szavak.

II

Lelkem sötét tükrében úszkál

tengerek sose-látott képe,

bús-elhagyott, varázslatos táj,

bizonytalanba oldva, kékbe.

Vér-bíbor eget szült lelkem, azon

sistergő-óriás napok izzanak át,

kerteket, csillón-roskadozón -

buja, gyönyörtől gőzölgő halált.

És lelkemnek sötétlő kútja

hatalmas éjek képét szülte,

idegen dal igézetébe hullva

s örök erők lehétől hevülve.

Lelkem vacog emlék-sötéten,

mindenben önmagát találja -

irdatlan tengerekben, éjben,

és dalban, melynek nincs határa.

III

Sok égő várost látott a szemem,

s iszonyt iszonyra szórt a korszak,

enyészet győzött sok nemzeten,

és minden feledésbe sorvadt.

Éjjel láttam, zuhantak istenek,

szent hárfák ájultan szakadtak,

és enyészetből új élet eredt,

új életet adni a napnak.

Születés nappal s múlás egyre csak -

ez az örök tragédia,

mit értelmetlen játszunk napra-nap,

s melynek téboly-éjű kínját mára

a gyöngéd Szépség-glória

tövis-Mindenséggé koronázza.

(Erdélyi Z. János fordítása)

A Szent Péter temető

Georg Trakl

A Szent Péter temető

(St.-Peters-Friedhof)

Köröskörül a szirt-magány.

Halál fakó virága reszket

a sírokon, mik gyászt viselnek,

de ez a bánat mégse fáj.

Az ég csöndes mosolyt szitáz

ebbe az álom-zárta kertbe,

hol néma árnyak várnak egyre.

Minden síron kereszt vigyáz.

Templom tör égre imaként

Örök Kegyelem képe láttán,

pár mécs ragyog árkádok árnyán

némán, esendő lelkekért -

Éjjel a fák virága nyit,

hogy arcát a halál temesse

e csillogó szépség-lepelbe,

hozván holtak mély álmait.

(Erdélyi Z. János fordítása)

Az éjszaka

Georg Trakl

Az éjszaka

(Die Nacht)

Téged zenglek, vad szakadék,

felmeredő hegység

éji viharban;

ti szürke tornyok,

rátok özönlenek pokoli torzképek,

tűz-állatok,

zord páfrányok, fenyők,

kristály-virágok.

Véghetetlen kín,

hogy te, szelíd szellem,

elűzted az Istent,

felsóhajtva a vízzuhatagban,

a hullámzó fenyőkben.

Aranylón lobog körben

a népek tüze.

Feketéllő szirtek fölé

holtrészegen omlik

az izzó szél-menyasszony,

gleccserek

kék hulláma,

s a völgyben hatalmasan

zeng a harang:

lángok, átkok

s a vágynak

sötét játékai,

az eget ostromolja

egy megkövesült fő.

(Erdélyi Z. János fordítása)

A magányos ősze

Georg Trakl

A magányos ősze

(Der Herbst des Einsamen)

Gyümölcs-bőséggel sötét ősz közelget,

szép nyár-napoknak sárgult ragyogása.

Vakító kékség szaggat gyönge leplet;

ős-mondát zeng madarak szárnycsapása.

Sajtolva már a szőlő, enyhe csendet

sötét kérdés borít halk válaszára.

Kopárló dombon itt meg ott kereszt nő;

juhnyáj enyészik erdő veresébe.

A tóban tükröződve jár a felhő;

pihen a földműves karlendülése.

Simít az este szárnya, kékbe feslő,

fekete földre, száraz zsúpfedélre.

Fáradt szemöldbe csillag rakja fészkét,

hűvös szobára hoz csöndes nyugalmat.

A szeretők szeméből néma kékség,

angyal lebeg, s a fájdalmuk kihamvad.

A nád susog; csont-szürke lesz a kék lég,

ha feketén hull tar fűzről a harmat.

(Erdélyi Z. János fordítása)

Romlás II.

Georg Trakl

Romlás II.

(Verfall)

Ha a harangok békét bongnak este,

madarak szálltát ámuldozva nézem,

jámbor zarándokok a tágas égen,

tündöklő őszi távolokba veszve.

Az alkony-ülte kerten tévedezve

kutatok sorsuk tiszta végzetében,

a mutató se mozdul, vagy csak éppen -

követem őket felhőn túli mennybe.

És meglegyint enyészet szárnyatolla.

Rigó csivogja tar gally közt keservét,

piros szőlő leng rozsdás rácsra fonva,

s mint haláltáncban halovány gyereknép,

omló, sötét kút mellett őszirózsa

szélben vacogva hintáztatja kelyhét.

(Erdélyi Z. János fordítása)

Esti múzsa

Georg Trakl

Esti múzsa

(Abendmuse)

Ablakba hull megint a templom tornyos árnya

s arany fény. Nyugalom, csönd izzít lázas elmét.

Kút omlad gesztenye sötét tövén - egy emlék.

Úgy érzed: jó ez így! fájdalmad elszitálja.

A piac rég üres, sehol gyümölcs, virághad.

A kapuk díszeit zord összhang fogja egybe.

Hűs kertben muzsika lágy hangja szól lebegve,

ebéd után barát barátra itt találhat.

Fehér mágus szavát hallgatják önfeledten.

Kalász susog, melyet az aratók levágtak.

Kunyhók zugán kemény élet türelme fárad;

istállólámpa-fény marhák álmába cseppen.

Szellőtől ittasan csukódik ím, a pilla,

és tárul lassudan távol csillag-jelekre.

Endymion lép elő, vén tölgy árnyába rejtve,

bánattal telt vizek fölé mélyen hajolva.

(Erdélyi Z. János fordítása)

Elhagyott szobában

Georg Trakl

Elhagyott szobában

(In einem verlassenen Zimmer)

Ablak, tarka virágágyak,

behallik az orgona.

A tapétán táncos árnyak,

kerge körtánc, oly csoda.

Bokor ága lobban-lendül

s egy szúnyograj imbolyog.

Künn a szántón kasza pendül

és egy öreg víz csobog.

Kinek lehe jő becézve?

Vad cikk-cakkban fecske száll.

Némán olvad végtelenbe

arany erdős messzi táj.

Az ágyások lángban állnak.

Kusza körtánc árnyai

sárga tapétán cikáznak.

Ajtón les be valaki.

Édes tömjén- s körteillat,

pohár, szekrény alkonyul.

Forró homlok fénylő csillag

felé hajlik szótlanul.

(Erdélyi Z. János fordítása)