Szegfű utca 23.

Bella István
Szegfű utca 23.

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház!
- Hogy illatozott esténkint az olajfa,
kérge alatt bábjait babusgatta a hangya,
a falban tücsök rítt, fekete tititás!

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház!
- Hogy sütött a kő, mikor a gangra
kiültünk szellőzködni, s a hold az ágakba akadva
megpengette a fákat, zengtek a kert-citerák!

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház!
- Lehettem volna virágaid vitéze, Kardvirág-hadnagy
vagy a tulipánok között hajlongó szél-karnagy,
ahogy a gyökereknek s a zengő rügyeknek dirigál!

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház!
- Beszélhettem volna a Kézzel, kinek nyelvén balta,
gyalu, véső is érzett, s az oázó vas, ha ő akarta,
elszelídült s az elalvó tűzzel elcsicsikált.

Talán boldog lehettem volna itt, Kicsi ház!
- Volt ott egy kút, világ-kávájára hajolva
a messzi tengerek testvére lehettem volna,
hétmérföld-időt lépő kútcsizmás óriás.

- De hajnalra mindig elfordult a föld,
a virágok tüzes torka berekedt,
a kútban láncok csörögtek, s csupa elölt
álmot húztak föl nyikorogva a napvödrű reggelek.

Hallgatod-e még, mondd, s nélkülem mit csinálsz?!