Bella István
Úgy képzelem
Úgy képzelem, nem meghalok,
csak egyszer sejtjeim megunnak,
és mint a sátoros cigányok,
másik ég alá vándorolnak.
Elindulnak toronyiránt,
amerre önmagukat sejtik,
s bejárják ifjúságukért
négy égtáját a szabadságnak.
Addigra én már kormos föld leszek,
lucskos tűz, esőtől eloltott.
Csak nézem, lábamnál hogy dülöngnek
a vetések zöld tüzei.
Úgy képzelem, ha meghalok,
csak olyan lesz, mintha egyszer
arra ébrednék, nem szeretsz,
s most világgá kell mennem újra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése