Természetes vizek
Régóta tudtuk, hogy a sóvárgás
színe fekete, és mi egyenesen
a sötétség szívébe vágytunk.
Arra már nem emlékszem,
hogy a kabócák lármája
vagy egy autó riasztója
nem hagyott-e minket aludni,
csak arra, hogy hívott az éjjeli kikötő,
a borzongás a természetes vizektől,
hogy nem látni, mi vár a felszín alatt.
Azon tűnődtünk, mit mondunk
majd a gyerekeknek, ha már
a legegyszerűbb kérdésekre se
tudjuk a választ.
Vajon fölfognák, hogy a mámor
hevében azt hittük, ragaszkodás,
pedig csak a vágy bársonyos
felszínét éreztük ujjbegyeinken?
Megértenék az újrakezdés tragédiáját?
A nap minden este vízbe fullad,
mielőtt partot érne.
De nekünk szerencsénk van.
Olyanok vagyunk, mint a futórózsa:
indáinkkal a mennyországba
kapaszkodunk.
In: Roncs szélárnyékban
Jelenkor, 2017
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése