John Keats
Egy hölgyhöz, kit néhány pillanatig látott a Vauxhallban
Öt év merült el az idő vizén,
hosszú órákat ringatott a part,
hogy szépség-hálód rabja lettem én,
s kesztyűtelen kezed csapdába csalt.
Nem nézek már az éji égre sem,
de látom szemed jólismert tüzét,
a rózsaszirmok színét sem lesem
s orcádhoz vonja lelkem a hüség.
Nem bűvöl el virágok szirma, de
sóvár fülem elképzelt ajkaid
szerelmes hangját mézként szívja be
csapongó tévhitében - ám szelíd
emléked áttör minden gyönyörön
s búval tetézi édes örömöm.
(Molnár Imre fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése