John Keats
Ó, kinek arcát téli szél kicsípte
Ó, kinek arcát téli szél kicsípte,
ki láttál ködkampón hófelleget,
s csillaghoz fagyni szenes csúcsu szilt,
a tavasz néked végtelen szüret.
Ó, akinek egy könyve van, a fény,
ki éjről éjre a legfőbb sötéttel
töltekezel, míg Phoebus rejtezik,
háromszoros hajnalod a tavasz.
Ó, ne hajszold a tudományt, - nekem sincs,
de otthonos meleggel szól dalom.
Ó, ne hajszold a tudományt - nekem sincs,
de meghall az este. Haszontalanság
kínján borongni nem haszontalan,
s megébred, aki álmot látni vél.
(Orbán Ottó fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése