Egy barátomhoz

Csorba Győző
Egy barátomhoz

Este találkozunk – mondtam és sűrű ízzel
telt meg e két üres szó minden betűje számból.
Akkor vékony-gyengén éreztem csak, de mégis
dalolt bennem az öröm, mint ezüsttorkú kántor.

Széles férfivállad határát elvesztette;
széjjelmosta az alkony, nem láttalak sokáig.
Néhány házzal arrébb, amikor megugattak
a kutyák, nem voltál már, pedig bámultam váltig.

Mégis megnyugodtam: tudtam, hogy szótartó vagy,
s nagyon biztos lépésed hozzámtalál még este,
s addig nem fekszem le, míg sápadozó kedvem
ingathatatlan szóid ki nem gyújtják veresre.

Este találkozunk – kimondom sűrű ízzel,
s milyen hiába mondom: nem lesz már közös esténk.
És én mégis mondom, becézem, mint a férfi
a jó leány, ha meghalt, a róla festett festményt…