Rakovszky Zsuzsa
Egy kis fenyegetőzés
Miért siránkoznék, mikor lehet még
nekem is életem: hozzá nem is
akármilyen – sőt, válogathatok,
kihúzhatom vagy visszadobhatom,
felmérhetem tükörből is a helyszínt:
hozzámvaló-e? Például milyen szép
egy iroda: a tárgyszerű neonfény,
célratörő tárgyak! Papírhabon
jó széllel átkelő kávéspohár,
festékpárna – és főleg az írógép,
villámló köreinek rendszere,
az egyhelyben száguldó kattogás
nyugalma – és hogy nem tűr semmiféle
önkényt az ügymenet barokk tökélye,
az intrikák gazdag csipkéje meg
akár egy trónviszályé. Ott a sűrű
kapcsolatrendszer rácsai közé
beékelődve óhatatlanul
fontos lennék én is, vagy legalábbis
lennék; akár mint ellenzék, akár mint
szövetséges; de még a légies,
szélfútta kívülállás is tömör,
komor súlyt és tartalmat nyerne. Rúzsos
mosolygás, frissen fodrászolt fölény
próbálna megnyerni, oktatna ki,
vagy sisteregne mézes gyűlölettel.
Micsoda szenvedély szökhetne szárba
a túlfűtött rosszindulat tüzes
üvegházába zárva! Pár közös
kávétól, ajtórésben összeérő
könyöktől már a tettenérhetetlen,
fürge kígyótekintetek, sarokban
burjánzó suttogások, leskelő
veszély közt házasságtörő spanyol
királynőnek érezhetném magam.
Mint a teaesszencia, olyan
sötéten izgató valódiság az
ilyesmi. És enyém lehetne, látod,
akarnom kell csak. Hát hogy én ezentúl
csak itt ülök, csapzott macska, az ajtó
előtt, és villogó szemmel vetem
magam minden falatra, azt ne hidd!
És hogy töredék, maradék időkön
rágódom ítéletnapig, ne gondold!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése