William Butler Yeats
A Coole-i vadhattyúk
(The Wild Swans at Coole)
A fákon őszi pompa, köztük
Száraz ösvény vezet,
Októberi alkony, a víz kitartón
Tükröz derült eget;
A kövek közt átcsorduló vizen
Hattyúk, ötvenkilenc.
Tizenkilencedik ősze már, hogy
Számolni kezdtem itt,
Végére nem értem, előbb
Fölrebbent mindegyik,
Zilált körökben szállt nagy hangözön,
Szárnyuk lármája fönn.
Nézem e fényes teremtményeket,
S szomorú a szivem.
Más volt itt az az alkony: először
Hallgatni odafenn
Fejem fölött szárnyuk harangszavát.
Fürgébb volt ez a láb!
Ők most is tűzzel, párosával
Eveznek a hideg,
Nyájas árban, szállnak a légbe fel;
Szívük nem lett öreg;
Váltig velük hódítás, szenvedély,
Útjuk bármerre tér.
Most a nyugodt vízen lebegnek,
Szépen, sejtelmesen.
Milyen nádasban lesz a fészkük,
Mely partnál, mily vizen
Tündökölnek majd, ha eljő a nap,
Hogy hűlt helyük fogad?
(Várady Szabolcs fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése