A sötét torony

William Butler Yeats

A sötét torony

(The Black Tower)

Mondd el, hogy azok, az ó, sötét toronyban

Azt eszik már csak, amit a kecske eszik,

Elfolyt a pénzük, már csak poshadt boruk van,

De ami a katona jussa, az megvan nekik,

Hogy mind letette az esküt:

Ama zászlókat be nem eresztjük.

Állnak a sírban szálegyenesen a holtak,

De a szél a partról a toronyba fölér:

Zörögnek, amikor vonít a szél,

Ó csontok a hegyen zörögnek.

Jönnek a zászlók, csábítva, fenyegetően,

Vagy súgva, hogy az is bolond,

Aki, ha igaz királya feledve régen,

Bánja, hogy miféle király is üli a trónt.

Ha meghalt, oly régóta már,

Tőlünk így rettegni kár!

A sírba szivárog fénye a holdnak,

De a szél a partról a toronyba fölér:

Zörögnek, amikor vonít a szél,

Ó csontok a hegyen zörögnek.

Ki harmatba kúszva kicsiny madarakra

Les reggel, a toronybeli öreg szakács,

Amikor mi férfiak fekszünk a hajnali álmokat alva,

Hallani véli a király nagy kürtje szavát -

De hazudik a sátán:

Álljuk az esküt a vártán!

Ott a sírban, ami sötét, feketébb lesz,

De a szél a partról a toronyba fölér:

Zörögnek, amikor vonít a szél,

Ó csontok a hegyen zörögnek.

(Vas István fordítása)