William Shakespeare
LXXXIII
Sohase láttam, hogy festékre van
Szükséged, s így nem is festettelek;
Úgy tudtam (véltem tudni), magasan
Állsz egy költő szűk adója felett:
Bóbiskoltam hát a dicséretedben,
Hogy, amíg élsz, te mutasd meg, magad,
Tollával mily gyönge a mai szellem,
Ha oly kincsről szól, amilyen te vagy.
Te bűnömül vetted, hogy nem beszélek,
Pedig épp e csönd lesz fő-glóriám,
Mert mások, éltetve, ölték a szépet,
Mikor én, tétlen, hallgattam csupán.
Több élet él szép szemed fél egében,
Mint amennyi két költőd énekében.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése