William Shakespeare
XXII
Tükröm hiába mondja, hogy öregszem,
Míg egy vagytok, te meg az ifjuság;
A te ráncaidat kell észrevennem,
Hogy belássam: közel már a halál.
Mert ami csak borít téged, a szép,
Ékes köntösként fedi szívemet,
Mely benned él, mint bennem a tiéd;
Hogy lehetnék így nálad öregebb?
Légy hát óvatos, Édes, amilyen
Én vagyok, nem magamért, de teérted,
Úgy hordva szíved, ahogy dajka sem
Félti kicsinyét, kit annyi baj érhet.
S ha majd enyém meghalt, ne várd szived:
Nem úgy adtad, hogy egykor visszavedd.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése