Az éj óráiban, Uram, én eltünődtem
Az éj óráiban, Uram, én eltünődtem,
s akárcsak őseink, kopár hegyek csucsán
ültem töprengve, s hol ember nem járt előttem,
oly néma tájakon, hol teljes a magány.
Hallgattam, hogy madár vésztjóslóan rikácsol,
láttam, virág remeg a gyepen sápatag,
kilépni könnyesen fát felhők fátyolából,
s hajnalt borzongani az ónos ég alatt.
Láttam, este sötét látomások lebegnek,
a pusztán kúsznak és bóklásznak nesztelen,
s éjjel, állván rideg fokán félszigeteknek,
merengtem feketén hánytorgó tengeren.
Láttam, a szörnyü hold hogy száll a fenyveserdőn,
s eliszonyult tanu, már azt hittem, előbb
a teremtésnek én tetten értem ijesztőn
riadt hökkenetét az öröklét előtt.
(Rába György fordítása)
In: Victor Hugo versei /Lyra Mundi (Európa, 1975)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése