Manuel José Othón
Tájak
I.
Meridies
A nap vörösen delel, valahonnan
egy gerle búgja búját a folyónak,
árnyat keresve megbúvik a kókadt,
forró fuvallat szikkasztotta lombban.
Már sárgára ért csövekkel rakottan
barkás tengeri-szárak aszalódnak,
a faluban, közel, a lángoló nap
hevében tetők vörös tüze lobban.
Nem hallik a kókuszfa remegése,
sem a parton a fűzfák zokogása,
nem bolydul most a lanka és a rét se,
a tölgyes elhagyott, szikkadt a vápa,
s a holtág partján lustán heverészve
hatalmas torkát egy kajmán kitátja.
II.
Noctifer
Mindenfelé dal, sóhaj, csacsogás szól,
a forróégöv lágy szellője támad,
zizzenti már, zúgatja már a nádat,
a virágok közt cseveg és viháncol.
Bőg a csorda és füttyönget a pásztor,
tódul a jószág a nyitott karámnak,
fürj pitypalattyol kukoricaszárak
sűrűjében, egy papagáj rikácsol.
A nap halódik, már közel az este,
imára szólít immár nemsokára
a romkápolna kisharangja messze.
S kék szembogara sugarát az árva
esthajnalcsillag küldi révedezve,
lassan felszáll a ködlő láthatárra.
(Lator László fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése