Arturo Onofri
E rétek jéghideg...
Il sapore glaciale...
E rétek jéghideg rossz-íze újra
rábírja a szél tompa hangszerét, hogy
ereszkedjék rá bágyadón a felhők
vattáira s akadjon el a szilfa
tar ágbogán, elhallgattatva néhány
madár csicsergését, amíg a fűszál
szunyókál álmai meghitt körében
s idézi, míg ő is Nap volt, a múltat.
Két ajka közt az ének fonalával
egy gyermek vezeti még a világot
azúr mezőkön át, s bámész szememben
szikrázó délben gyémántcsillag izzik.
(Csorba Győző fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése