Arturo Onofri
Virrasztás
Veglia
Úgy láttam, a fekete felhők (ritkásan a csillagos égen,
s a tompa hegyekre alélva) tárt szárnyai furcsa, hatalmas
szárnyas szörnyetegeknek; megrémített ez a látvány,
s talpig borzongva siettem becsukni az ablakot. "Alhass,
lelkem," - mondtam - "s az örömről álmodj, lelkem, meg a Napról!"
De a csönd fonalán éreztem függeni életem akkor,
és mély szakadékok alatta, melyeket kikerülni erőtlen.
Ó szendergő természet, kivel én úgy egybekötődtem,
mily szédítő hangverseny szólt éjszaka ott a fülembe,
végig, hajnalhasadásig az erdők rengetegéből,
a nedves rétek, a falvak tájékairól odalengve!
(Csorba Győző fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése