Camillo Sbarbaro
Olykor, ha az út lángot vet alattam...
Talora nell'arsura della via
Olykor, ha az út lángot vet alattam,
egy tücsök énekét meglepve hallom.
S máris előttem látomása ébred
fényben úszó szántóföldek sorának,
s elbámulok, hogy van még a világon
fa, víz, és annyi, annyi drága szépség,
mely vigasztalni tudott engem egykor.
A részeg ez ostoba döbbenettel
kapja arcába az éj levegőjét.
De érzem lelkemet hozzá tapadni
a süket város mindegyik kövéhez,
akár ha fa izmos gyökere lenne,
mosolygok hát elveszett magamon, s csak
könyököm mozdul, hogy szárnyat feszítsek.
(Lothár László fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése