Cecília Meireles
Falusi emlék
Fakózöld süppedős föld. Erdőszag. Békalencse.
A hideget a síkos domb mezítlen fogadja.
Ökrösszekér. Szavak, sarlók, karok a szélben.
A madarat a mennybolt esőcseppel itatja.
A kopár délutánban kis házak düledeznek.
Fáradt anyák. Mezítláb. Ki lát a lenti rétre,
ki láthatja világon túli szomorúságát?
És mindent beborít már az éjszaka köténye.
Kövér fellegek. Ázott lomb. Egy méh: az utolsó.
Kerítésen piros ruha táncol a széllel.
Tücsök bronztriolettet próbálgat láthatatlan.
A híd alatt fogoly víz vízhangon jajveszékel.
Ó, mindig így maradni, ebben a nyugalomban,
járkálni erre-arra, motyorogni magamban,
nézni szavak homályos szemébe eltűnődve,
amíg a hangya jár a fákon fáradhatatlan.
(Pór Judit fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése