Rajz

Cecília Meireles

Rajz

Mamont ettem, merengtem a gujava virágán,

barna voltam, soványka, mint egy kis polinéz lány.

Bámultam, mint növekszik a pókháló a fákon,

és hogy a sűrű repkény közül gyíkocska néz rám.

Sírtak epedve mindig alkonyatkor a gerlék,

nappal bő nap világolt, és fehér volt a felleg,

és kőről kőre táncolt a visszhang csúfolódva,

a mangófákról bíbor délutánok peregtek.

Páva járt körülöttem, szálltak lépcsőnkre boldog

galambok csipegetni, tőlem sohase féltek -

minek is kellett volna felnőni, verset írni,

hiszen ott volt az élet, maga a teljes élet.

Jóillatú eső hullt a kövér fellegekből.

Álmatag papagájok bámultak az esőbe.

Ünnepi arany óra fénylett. Szemük behunyva

rejtelmes, lusta macskák vadásztak az időre.

Éjjelente a kásás almára denevér jött,

kutya csaholt, akár a császárság éjszakáin.

A pillangó lakott az örök, széljárta kertben,

a szentjánosbogár, a szarkaláb és a jázmin.

Varrt nagyanyám, s dalolt. Én úgy láttam, a kezében

van a zene: egy ősi nyelven valami vízi

zenét dúdolt a parti fákról, az óceánról,

s azt hittem, a szerelmes szókat ruhámba hímzi.

Színes kertben születtem, ott bársony éjszakákon

mindig telt fényű hold volt, csillagfényzuhatag volt.

Vigyetek bárhová, a tavasztól megtanultam:

ha elmetszik a száram, megint s megint kihajtok.

(Pór Judit fordítása)